261. rész (2013. január 31.)


Érthető, ha az utóbbi időszakban nem is egyszer kétségbe vontad már magad vagy ezt az egész folyamatot. Mint már említettük az előző üzenetünkben, ti egy bizonyos stagnáló mintában vagytok jelenleg. Ez sokban hasonlítható az ürességhez, egy olyan állapothoz amelyben látszólag nincs hova lépni, de már visszatérni sem lehet az előző állapotba. Már csak a hit és a bizalom hajt benneteket tovább, bár van akinél ezek már nagyon fogyóban vannak. Ne hibáztassátok magatokat, ha változékonyak és indulatosak vagytok a napokban. Normális, hogy úgy érzitek valami vagy valaki ellen kell szegülni. Ez érthető is, hiszen az energiahullámok feltüzeltek benneteket. Már szinte tűkön ültök, várjátok a (be)indulást. Olyan érzés ez most, mintha a kilövőállványon ragadtatok volna. A motorok már teljes erővel felzúgtak, ti pedig valahogy elveszítettétek a kapcsolatot a parancsnoki híddal, így nincs tiszta utasítás és útirány. Csak annyit tehettek, hogy látszólag inaktívan ültök, közben pedig csikorgatjátok a fogaitokat.

Nos, tisztában vagyunk a helyzettel. Viszont nem tudunk mást nyújtani, mint a jó öreg litániát, azaz legyetek tisztában azzal, hogy minden jól alakul. Még akkor is ha jelenleg mindentől elszakadva érzitek magatokat, tudjatok róla, hogy ez nem így van. Ez az időszak nagyon fontos, akkor is, ha frusztrál benneteket. Ez nem egy üres várakozás, még ha annak is érződik. Nem az, hiszen aktivitás folyik és közületek vannak akiknek már elkezdődött beszivárogni a tudatába ez. Heves kapcsolódások történhetnek éjjel. Amikor is úgy érzi a testetek, hogy olyan információkat és parancsokat kap amilyeneket eddig még soha. Nappal előfordulhatnak ”abnormális reakciók”, amikor ti vagy a többiek, úgymond kiestek a körülöttetek lévő dolgokkal való összhangból/szinkronból.

Úgy érezzük a mi feladatunk néha szólni, hogy minden rendben van. Nem vagytok tétlenek, de sok minden rejtve zajlik. Nem veszítettétek el a kapcsolatot a parancsnoki híddal, a parancsokat nem vonták vissza. A küldetés még mindig zajlik, sőt napról- napra, óráról- órára a terv szerint halad. Ez a jelenlegi periódus nem egy leállás, igenis része a folyamatnak. Még akkor is ha érzéseitek szerint stagnáltok, pedig valójában gyorsan előrefelé haladtok. Tudjuk, hogy ez ellentmond azzal az érzéssel amivel most találkoztok. De értsétek meg, ez azért van így, mert az egész érzékszervi rendszer újraszerveződik. Ezáltal pedig úgy tűnik egy helyben álltok, miközben előre suhantok. Olyan ez mint amikor egy bizonyos sebességgel haladtok egy jó darabig és úgy megszokjátok, hogy végül már lassúnak érződik, miközben ugyanolyan gyorsan utaztok. Az előrehaladásról való érzékletetek változott meg, nem pedig az aktuális sebességetek mellyel haladtok.

Próbáljátok átérezni ezeknek a napoknak a fontosságát, még akkor is ha nem éreztek késztetést rá. Tudjátok, hogy a következő fontos átjáróhoz közeledtek épp, mely ismét nyomot fog hagyni a testeteken és a lelketeken egyaránt. Vegyetek mély lélegzetet és engedjetek el mindent ami belülről kopogtat, mert különben a felépülő nyomástól felfújódva érezhetitek magatokat. Per pillanat mentális és fizikai értelemben is sok dolog zajlik rajtatok keresztül. Próbáljátok meg továbbra is mozgásban tartani, amennyire csak tudjátok. Nem vagytok mozdulatlanok, nem is kell úgy cselekednetek mintha azok lennétek. Engedjétek el ezt az érzést ahogy megjelenik. Ennyit mára.

260. rész (2013. január 29.)


Többen is észrevehettétek, hogy érdekes történések kezdenek megjelenni. Az annyira várt változások még nem indultak el a felszínen, viszont belül észrevehetőek. Lesz akinek ez frusztráló, hiszen kézzel fogható eredmények után áhítoztok. Hamarosan a belső hatások megsokszorozódnak, ennek hatására pedig ráébredtek, hogy a külső hatások ami után áhítoztok, nem is annyira fontos részei a folyamatnak.

Attól függetlenül, hogy új terepre léptetek az amit magatok körül láttok egyelőre csupán a régi hátramaradt része. Sok dolog a régi világhoz köt. Ezek közül egy a pénzügyi rendszer a maga előnyével és hátrányával. Tegyük ezt félre egy kicsit és összpontosítsunk arra ami előttünk áll, az új világ megvalósítására. Ebben az új évben ez egyre kézzelfoghatóbban jelenik meg mint eddig.

Még mindig az új világ talaja felett lebegtek és nem földeltétek le magatokat eléggé ebbe az új energetikai szintbe. Ez fontos része a folyamatnak, nem kell tőle bepánikolni. Habár ez a gyökértelenség/kapcsolódási hiány idegesítő lehet időnként. Mélyen belül még úgy érzitek, hogy kint álltok a hidegben. Ennek az az oka, hogy elválasztódás történt. El lettetek választva a régitől, de még nem kapcsolódtatok az újhoz így látszólag légüres térben lebegtek. A napi tevékenységeitekben pedig még érzitek a régi húzóerejét.

Tudjuk, hogy valakinek csak üres szavak ezek, hiszen a nehézség, az irritáció és az erőnélküliség érzése egyre jobban növekszik. Emlékeztetni szeretnénk benneteket arra, hogy minden rendben van, tökéletesen készen álltok a következő lépésre. Ez az időszak kicsit nyugtalannak érződik az elméteknek és a testeteknek is. Ettől függetlenül tudjátok, hogy ez hamarosan elpárolog amint az új világ felszínére érkeztek. A gyökereitek már kezdenek lehatolni, így apránként, lépésenként érezhetitek az erős kapcsolódást. Amikor sikerül gyökeret verni és összekapcsolódni, akkor a szívetek ismét könnyed lesz és érezni fogjátok, hogy hazaértetek. Addig viszont ne korholjátok magatokat azért, mert időnként az üresség varázslata alá kerültetek. Valóban erőteljes hely, így erőtől fosztottnak érezhetitek magatokat benne. Pedig ez nem igaz, hisz teljesen erőtökben vagytok most is. Csak még nem értetek ”földet” az új otthonotokban, így az erőtök látszólag nem létező pillanatnyilag. Ez viszont meg fog változni amint leeresztitek az első csápokat az új talajba, amely rátok vár. Ekkor érezni fogjátok milyen is amikor az erőtök hallatja magát.

Ez nem azt jelenti, hogy a cselekvésetek vagy passzivitásotok miatt vagytok most ebben a helyzetben. Az ürességbe való belépés egy fontos része a folyamatnak. Erre szükségetek van, hogy újraindítsátok magatokat és kapcsolódjatok a valódi önvalótokhoz, valamint az új otthonotokhoz. Nemsokára mind otthon fogjátok érezni magatokat, nem csak a fizikai testetekben, hanem a saját nagyságotokban is. Addig viszont bánjatok kegyesen magatokkal. Amikor megjelennek a negatív érzések, nincs szükség a visszatartásukra. Csak engedjétek, hogy áthaladjanak, ezáltal kiengeditek a gőzt amely egyre jobban felhalmozódott bennetek. Jusson eszetekbe, hogy hamarosan kiléptek ebből az ürességből és valóban elkezdtek kapcsolódni.

259. rész (2013. január 27.)


Egy rövid üzenet a mai napra. A hullámok ismét hevesebben verik a partjaitokat. Valakinél ez szédülésben és émelygésben nyilvánul meg, ezért a szükségesnél jobban ne erőltessétek meg magatokat. Már említettük, hogy a fizikai testetek sokkal erősebb lett, ezáltal nagy mennyiségű beérkező energiát tud immár megemészteni. Ez viszont kevés vigasz, hiszen az energia is növekszik.

Érződik néhány kellemetlen tünet, de ez nem azért van mert túlzottan belevetettétek magatokat a dolgokba. Mindig annyi energiának vagytok kitéve, amennyit mentálisan vagy fizikailag képesek vagytok megemészteni. Tudjuk, hogy lesz aki ezzel nem ért egyet, mert úgy érzi néha mintha cérnaszálon függene. De higgyétek el, nem csak túlélni tudjátok ezeket, hanem még fejlődni is képesek vagytok ezen energia- befecskendezések közepette.

Próbáljatok továbbra is egyensúlyban maradni és mélyeket lélegezni ahogy a kellemetlenség megjelenik. Valamint ne felejtsetek el segítséget kérni, ha szükségét érzitek. A kényelmetlenséget lehet csökkenteni, és nem árulunk el nagy titkot azzal, ha elmondjuk, hogy a légzéstechnika fontos szerepet játszik ebben. Összpontosítsatok a légzésetekre és kérjétek a segítőitek segítségét. Valamint ne feledkezzetek el a nagy szövetségesetekről, a Földanyáról sem. Ő tud a legjobban kiegyensúlyozni benneteket. Kérjétek segítő kezet tőle, és úgy gondoljuk menedéket fogtok találni általa.

258. rész (2013. január 25.)


Jól felcsavartátok a fényt kedveseim. Ezzel együtt pedig jön a felismerés, hogy mennyi minden a változás peremére ért. Ahogy már említettük, a hullámok felkorbácsolódtak és az idő kereke jelentősen felgyorsult. Lehet, hogy a felgyorsult kifejezés per pillanat nem a legjobb, hiszen az elmétek sok mindent csendesként és mozdulatlanként érzékelhet.

Ugye a decemberi hónap számos szinten heves aktiválást hozott. Szó szerint elnyelt benneteket egy hatalmas, egyre gyorsuló vortex (energiaörvény). Most viszont olyan, mintha kilökött volna a túloldalon egy olyan közegbe ami zavaróan csendes (a decemberihez képest – Tom). Higgyétek el amikor azt mondjuk, ez csupán csendesnek tűnik és egyáltalán nem akadtatok el. A felszín alatt sok dolog zajlik most is mint általában. Időnként egyesek ízelítőt kapnak ebből, főként éjjel álmukban. Az ébrenlétben pedig mintha lelassultak volna a dolgok. De ez jól is van így, hiszen mindannyian egy heves energiafejlődésen vagytok túl, így nem is kívánjátok a túl heves történéseket. A szó amelyet ma kihangsúlyozunk az integráció, hiszen épp ez zajlik bennetek ebben a pillanatban.

A régi átok ugye úgy szól: ”élj meg érdekes időket”. A bejövő energiahullámok pedig mintha épp ezt az átkot nyilvánítanák meg. Hiszen időnként úgy eltorzultok, hogy nehezen tudtok emberi lényként működni. Utána viszont mint most is amikor minden lenyugszik, akkor sokan ezt még nagyobb átoknak vélik. Mert azt gondoljátok ”elveszítettetek” valamit, lekapcsolódtatok valamiről. Igen, a cselekvés és nemcselekvés közti egyensúlyi pontot szinte lehetetlen megtalálni. Amikor a test lenyugszik akkor az elme kezd el zavaros lenni, tele javaslatokkal. Azt meg már jól tudjátok, hogy az elme mindig tele van kétellyel, ugye? Tehát amikor a test megnyugszik és nem érik ezek az energiák, akkor az elme kezdi hallatni magát. Így ebben a csendes időszakban sokan elkezdenek kételkedni magukban. Mélyen TUDJÁK, hogy pont ott vannak ahol lenniük kell, de a gondolkodási szinten könnyű elsodródni a gondolatokkal.

Ismét a régi mantrát ismételjük, azt hogy ne próbáljatok annyi mindent TENNI, gondolni. Csupán csak LEGYETEK. Tudjátok, hogy minden rendben van. Ez csupán egy rövid reakciós időszak azért, hogy a rendszeretek integrálni tudja az energiát és az információt, ami az elmúlt hetekben ért benneteket. Csodálatos dolog ez az egész, de legyetek türelmesek mert egyben egy kicsit túlterhelő is a szervezeteteknek. Legyetek tisztában azzal, hogy a felszín alatt nem lankadnak a folyamatok. Sőt, teljes sebességgel zajlanak. Kedveseim, ami történni fog az az, hogy előre fogtok ugrani, egy kvantum lépést fogtok megtenni. Azt pedig nem tudni előre, hogy pontosan mi is fog történni. Számunkra nincs titok vagy meglepetés, de számotokra a következő lépés olyan, amit nem tudtok előre tisztán elképzelni. Jobb is így, hiszen úgysem hinnétek el. Ismét csak azt mondjuk, maradjatok az úton, tartsátok az irányt és használjátok ki a kis szünetet arra, hogy levegőshöz jussatok. Hamarosan érkezik a következő lökés.

257. rész (2013. január 23.)


A hullámok ismét rátok zúdulnak kedveseim, többé már nem egy magányos szigeten álltok az emberiség óceánjában. Igazából, ha közelebbről megnézitek, látni fogjátok ahogy a szomszédságotok hasonló lelkekkel települ be.

A heves fénybefecskendezések megteszik a hatásukat, nem csak rajtatok a korai ébredőkön, de az egész gyülekezeten/csoporton (bagázson – Tom :-)) is. Nincs az az élőlény a bolygón, akit meg ne érintene a kegyelem ujja, így a számotok meg fog sokszorozódni. Na ez azért nem azt jelenti, hogy egyik napról a másikra hozzátok hasonló lelkekkel fogjátok együtt találni magatokat, de észreveszitek a hasonló rezgésű emberek megjelenését. Készüljetek arra fel, hogy hasonló, szimpatikus lelkekhez hangolódtok a jövőben. De azért akad majd még süket is bőven.
 
Az emberiséget még mindig a szabad akarat uralja, ezáltal mindenkinek a saját döntése, hogy meghallja- e ezeket az új hangokat vagy továbbra is elfordítja a fejét tőle. Amennyiben elfordulnak tőle, már nem fogjátok olyan könnyen tolerálni a közelségüket, mint ahogy valamikor tettétek. Hiszen a rezgésük/dallamuk egyre hamisabban fog hallatszani a fületekben. A szakadék egyre jobban észrevehető közöttetek. Minden egyes embernek ki kell mutatnia, hogy készen áll- e a Mennyország kristálytiszta hívószavára, vagy továbbra is elfordul és ezáltal elvágja magát a többiektől is.

A döntésképtelenség többé már nem megoldás, hamarosan érdekes találkozások várnak rátok. Találkozni fogtok azzal a fénnyel, amely a legvalószínűtlenebb szögekből érkezik, de könnyen lehet, hogy hirtelen falakat találtok ott, ahol eddig tágas tér volt. Ezért semmit se vegyetek biztosra, legyetek nyitottak mindenre, bármi is jön. Kellemesen meg fogtok lepődni, de e mellé persze keveredhet még néhány hamis hang is.

Ezentúl egyre kevesebb szürke terület lesz, sokkal tisztábban meg fog látszani a különbség a fekete és a fehér közt. Vagy más szavakkal a szabadság és a félelem közt. Lesz aki foggal- körömmel ragaszkodik majd a régihez. Legyen ahogy lennie kell. A többiek látni fogják hogyan növekszik a fénykereső egyének áramlata, örömmel vetitek majd bele magatokat. Hiszen erre vártatok a magányos utazásotok végeláthatatlan óráiban. Nézzetek hát körül és vegyétek észre a jeleket. Füleljetek és meg fogjátok hallani a mennyei dallamot. Csatlakozzatok a kórushoz, bármilyen vékony és halk is a hangja az elején.

Vissza a felszínre


Kedves Barátaim! A nagyon heves napok után végre úgy érzem ismét szabadon tudok lélegezni. A kommentárjaitokból megítélve nem csak én voltam hosszú ideig a mélyben. Azon megyek keresztül, mint közületek oly sokan. Ez kiterjed a fejfájástól kezdve az állkapocs feszülésen keresztül a lehúzó fáradtságon át, egészen a pánik rohamokig, amely néha rám tör éjjel (úgy érzem mintha egy számomra idegen testbe lennék zárva). Volt amikor csak annyit kívántam, hogy a fejemre húzhassam a takarót és elfelejthessem azt is, hogy egyáltalán létezem. Ugyanakkor voltak teljesen tiszta pillanatok, amikor TUDTAM, hogy minden RENDBEN van és a megfelelő időben zajlik, nincs szükség semmi másra. Az üzenet amit kaptam ez volt: „ne próbálkozz olyan keményen”, mellette pedig az a kép társult, ahogy a pisztrángok felúsznak a vízesésen. Ahogy az előző üzenetben javasolták: csak add meg magad. Néha nagyon kísértő megpróbálni előretörni és elérni a másik oldalt, de amikor megpróbáltam csak frusztráció lett belőle. Emlékeztetni kell magamat, hogy engedjem magam az áramlattal haladni, amely akár erős vagy lassú épp.

A ”vissza a felszínre” azt is jelenti, hogy végre el tudtam olvasni a kommentárjaitokat, amelyeket írtatok. Csodálatos látni, hogy milyen támogató közösség alakult ki! Nem tudom észrevettétek- e, de nagyon gyorsan nőtt, egyre fényesebbé vált az elmúlt hetekben. El kell ismernem, a december elején nagyon bizonytalan voltam még abban is, hogy mi is történik majd akkor, amikor áthaladunk a 21- i napon. Függetlenül attól, hogy mit üzentek ezzel kapcsolatban. Tudom, hogy nagy csalódás volt sok embernek. Vártam a jeleket, de sokkal többet hoztatok össze mint amit remélhettem valaha is. Ahogy az üzenetben is írják: le a kalappal előttetek, le a kalappal az egész csoport előtt a megosztást, gondoskodást és támogatást illetően. Olyan mintha önálló életre kelt volna, ennek nagyon örülök. Ki tudja mivé növi ki magát a jövőben?! Köszönöm nektek, hogy elmondtátok a gyönyörű tapasztalataitokat. Nélkületek ez egy nagyon magányos hely lenne!

Fény és Szeretet, Aisha
 
 

256. rész (2013. január 21.)


Az energia beáramlás nyomot hagyott rajtatok. Észrevehettétek, hogy az utóbbi napok zavarosak voltak. A dolgok különlegesebbé válnak, amint a beérkező felébresztő energiák egyre hevesebbek. Nagyon nyugtalan energiahullám ami az egész világra hat, nem csak rátok és a fizikai testetekre. A finom jelek azt jelzik, hogy valami mélyreható dolog zajlik. 

Mik lehetnek ezek a jelek? Nos, sokan úgy érzik, hogy kezdik elveszíteni az épelméjűségüket. Szétnéznek és nem találnak semmi szilárdat (kapaszkodót – Tom) maguk körül. Olyan mintha a dolgok kezdenének elmosódni annyira, hogy néha nehéz még összpontosítani is. Az időt és a formálhatóságát már említettük régebben, de elérkezett az a pont, hogy ez egyre nyilvánvalóbbá válik. Hiszen mi az idő? Bizonyosan nem az ahogyan definiálták a mérését. Azáltal pedig, hogy elolvad ez a jelzőpont, sok más dolog is kezd érdekes árnyalatot ölteni. Hiszen bármi is vesz most körül benneteket éppen, már nem tekinthettek rá a tegnap szemüvegén keresztül. Ezáltal az elmétek nehezen tud hozzászokni. Olyan mintha valamilyen szembetegségben szenvedne egy személy és nem tudna pontosan fókuszálni. Amikor pedig a szem végre fókuszra talál és mindent megvizsgál, akkor az elme kezd el zavaros és ingoványos lenni. Igen komoly kihívás az, hogy ne érezzétek magatokat egy kicsit őrültnek. 

Emlékeztetni szeretnénk benneteket, hogy ez az egész folyamat gondosan felügyelve van és csak annyit kell tennetek, hogy alávetitek magatokat. Egyszerűen hangozhat, de nem az. Hiszen a túlélése végett az egész lényetek már megszokta, hogy szeretne mindent irányítani valamilyen módon. A folyamatnak való teljes megadás nagy ellenállásba ütközik bennetek, hiszen a szervezetetek rendszerei védeni próbálnak benneteket. Így várható a belső ellenállás. Le kell vetnetek mindazt amit eddig biztosra vettetek, amire eddig támaszkodtatok, hogy át tudjátok karolni az újat.

Az új pedig nagyon eltér mindattól amivel eddig találkozhattatok. Ugye ti csodálatos lények vagytok, akik egy törékeny kis emberi testbe kerültetek. Ezáltal időnként úgy érezhetitek, be vagytok börtönözve és ez az egész kényelmetlen, klausztrofóbiás érzetet kelt. Végre elkezditek elérni a valódi nagyságotokat. Ez a nagyság nem csupán a fizikai test által behatárolt korlátok közt működik. Ezért várható a frusztráció és az elveszettség érzése. Ez egy átmeneti időszak, még ha oly nagy kihívás is. Elhozza magával a pillanatot arról, hogy kik is vagytok. Az elmétek érezni fogja, hogy valami nagyon- nagyon furcsa dolog történik. E mellett pedig érezni fogjátok az elvárást az iránt, ami érkezik.

Egyetlen szóval lehet leírni azt, ami érkezik: csoda. De valódi csoda, nem pedig bűvésztrükk. Maradjatok az útvonalon. Ehhez pedig egy dolgot kell csak tennetek, az elmétekben lévő irányító gondolatokat elhagyni. A napi parancs a teljes odaadás/lemondás/alávetés. Ti tudjátok irányítani a saját reakcióitokat erre a bezúduló új csodára. Tárjátok szét a karjaitokat, szíveteket és az elméteket mindarra ami érkezik, bármilyen formában is jön és bármilyen íze is van. Legyetek tisztában azzal, hogy nem tudjátok kitalálni mi is következik. Ilyen az újdonsült vendég természete, feltérképezetlen területen jártok. Mi tudjuk merre tartotok és teszünk is arról, hogy oda is jussatok. Még akkor is ha az út olyan, hogy gondolni sem mertétek volna. Készüljetek fel a meglepetésre és az örömre. Igaz, az út néha feszültséggel teli, de számos okot fog adni arra, hogy örvendjetek.

255. rész (2013. január 19.)


Amint ez várható volt és meg is bizonyosodhattatok róla, a fizikai testetek nem igazán örül az utóbbi energetikai alámerülésnek. Igaz, hogy az utóbbi hónapokban számtalan energetikai frissítéseknek voltatok kitéve, de egyik sem volt olyan heves mint amit most kaptatok. Már szóltunk a szakadatlan energia ”vízesésről” mely a bolygótokra zúdul, de amire most utalunk, azok a ”befecskendezések” is hozzáadódnak a vízeséshez. Megsokszorozódtak az energetikai üzenetek, melyek a bolygótokra sugároznak. Még a legkeményebbek sem tudnak érintetlenek maradni. Eddig még nem látott méretet ért el a bolygótokon lévő rezgés. A mostani befecskendezések viszont még előrehaladottabbak, mint az úgynevezett alapenergia amelyben úsztok. Egy különlegesen nagy segítséget kaptok, ennek pedig fontos oka van. 

A korábbi üzenetekben már szóltunk arról, hogy a ti szerepetek az útmutató szerepe. Így extra üzemanyagot kaptok, hogy teljesíteni tudjátok ezt a munkát. Ti vagytok elől, igaz a világ többi része is ki van téve az átváltoztató energiáknak. Úgy kaptok segítséget, hogy szó szerint maximálisan fel vagytok töltve a befecskendezések által. Tudjuk ez nem újdonság és már említettük is, hogy mindenki egyedileg van kezelve a beteljesítendő feladatától függően. Ti mind különböző módon vagytok útmutatók. Van akinek világos a feladat, mint például ennek a csatornának is aki az üzeneteket továbbítja. Másoknak eltérő feladata van. Időben is eltérhet és igazodik a specifikus képességeitekhez. Van akinek még nem világos a specifikus képessége. Azért van ez így, mert ehhez teljesítenie kell a személyes megtisztulási folyamatát, átváltoztatva minden hátráltató tényezőt. Ez a folyamat szinte a végéhez ért mindenkiben, attól függetlenül, hogy eltérő szakaszban vagytok. Még nem kaptatok elérést ahhoz amit a jövő tartogat számotokra.

Ennek az oka az időzítés. Ti mind egyéni játékosok vagytok, mégis fontos részeit képezitek az egész kirakósnak. A stagnálásból adódó frusztráció érzése egyre csak erősödik, érezhetitek az elvárás megnövekedett nyomását. Lehet, hogy nincs tiszta képetek arról hogyan tudtok ehhez az egészhez hozzájárulni, mégis növekedni fog a türelmetlenség érzése. Mindannyian egy hatalmas feladat előtt álltok, ez a feladat pedig egyre jobban ránehezedik a vállatokra. Frusztráló lehet, hiszen érezhetitek azt a késztetést, hogy valamit tennetek kell, de nem tudjátok mit, hogyan és hol. Nos, tartsatok ki még egy kicsit és elkezd kikristályosodni a dolog. Okkal vagytok visszafogva, de távolról sem azért, mert valamit rosszul csináltatok. Ti vagytok a játékosok a pályán, mi vagyunk a stratégák. Így ránk hárul a folyamat felfedésének teljes felelőssége. 

Újra megismételjük, hogy minden rendben van, pontosan ott vagytok ahol lennetek kell. Annak ellenére, hogy elveszettnek érezhetitek magatokat, ez csupán egy átmeneti fázis. Hamarosan irányt vesz és felgyorsul. Nézzetek körül, nézzétek meg a körülöttetek lévő díszletet. A díszlet alatt nem csupán a körülöttetek lévő természetes szépséget értjük, hanem a teljes helyzetet ami körülvesz benneteket. Nézzétek meg fel tudtok- e fedezni valami újat. Úgy gondoljuk, hogy olyan helyeken ahol eddig nem, most számos mosolyt és nevetést fogtok találni. Ezek pedig apró jelei annak, hogy valami a felszínre szivárog és láthatóvá válik. Amikor mosolyt láttok viszonozzátok azt, vegyétek észre milyen erőteljes hatása van ennek (rajtatok). Apró, csacska cselekvésként hangzik, jelentéktelennek tűnik, de garantáljuk, hogy hangosabban fog szólni (hozzátok) mint azt előre láthatnátok.

254. rész (2013. január 17.)


A hullám megint érkezik, a bejövő energiák ismét lendületbe lépnek. Szó szerint a csontotokban fogjátok megérezni. De most is, mint eddig is egy kellemetlen mellékhatásként, hiszen nem tudja teljesen beárnyékolni a hasznosságának tényét. Nem csak számotokra, de az egész bolygó részére. 

Igen, jól hozzászoktatok a beérkező energiahullámokhoz, mégsem lelkesedtek attól, hogy még egyszer bele kell merülnötök a fájdalomba. Mindez benneteket szolgál. Annak ellenére, hogy van aki úgy gondolja azért kell kiállnotok mindezt, mert mi szeretnénk benneteket szenvedésben látni. Ez nem így van. Tudjuk, ez néha csábító magyarázat lehet, hiszen tudatában vagyunk annak, hogy a fizikai testetek nem túlzottan boldog miközben hozzáigazodik ezekhez az energiákhoz. Ezzel tisztában vagytok, hiszen ti vagytok akik kiállják mindezt. Viszont ti lesztek azok is akik learatják a hasznot mindebből. Tudjuk, hogy ez most nem sok vigaszt nyújt. Szerettük volna jelezni, hogy fontos okkal egy újabb hullám érkezik. Lehet, hogy először mindez csupán egy hegynek felfelé tartó menetnek tűnik. Mivel mindez szükséges, ezért kérünk benneteket, hogy továbbra is tartsatok ki.

Jól tudjuk, gyenge vigasz, de csupán ezzel szolgálhatunk. Mi csak nézők vagyunk, a szurkolásunk lehet kevés nektek. Arra a bizonyosságra vágytok, hogy már megérkeztetek és a munka elvégeztetett. Ahogy már korábban is említettük, a munka bizonyos része még csak most kezdődött el. Mielőtt felháborodnátok, szeretnénk emlékeztetni benneteket arra, hogy az a munka amelyet most végeztek, nagyban eltér a néhány héttel ezelőtt végzettől. Hiszen egy sokkal szellősebb/könnyedebb helyzetbe kerültetek. Sokkal könnyedebb, mint a néhány hónappal ezelőtti, feszültséggel teli. Utatok a látóhatár megízlelése helyett, egy sokkal érdekesebb és kihívásokkal telibb részhez érkezett. Egy teljesen új világba juttattátok magatokat. Egy olyan világba, ahol a dolgok létrehozására ti magatok vagytok az eszközök. Most még több építőkockát kaptok, mellyel képesek lesztek még jobban részt venni az új kiépítésében. Fogadjátok a jelenben érzékelhető fájdalmat (a testből) a kezdet egy biztos jeleként. Ideje munkához látni, ez a munka sok örömet fog okozni. Amit most kezdtek az valójában a jövőtök visszahódítása (igényt tartva rá – Tom). Ti vagytok azok akik létrehozzátok a jövőt. A most érkező mennyei energiák pedig segíteni fognak ennek a létrehozásában.

Megkérünk benneteket, hogy maradjatok nyugodtak és legyetek a középpontotokban. Még akkor is, ha a heves energiák a bokátokat nyaldossák. Tudjátok, hogy készen álltok mindennek a befogadására. Sokkal erősebbek vagytok és ezáltal könnyedén talpra álltok. Jól be lettetek hangolva. Sokkal jobb eszközzé (hangszerré) váltatok az elmúlt hetekben. Lehet, hogy itt- ott még hallotok néhány hamis hangot, ahogy a fizikai testetek elvét pár ütemet. De ez egyáltalán nem baj, hiszen nem sok időtök volt gyakorolni ezen a szinten. Legyetek kegyesek magatokkal, ismeretlen területen jártok. Néhány téves lépés erre- arra még várható. Fogadjátok ezt így el, hisz mi is elfogadjuk. Ne érezzétek csalódottnak magatokat, ha elvétetek néhányat. Egy kis időbe beletelik mire beleszoktok a teremtői szerepetekbe. Élvezzétek, szórakozzatok és ne vegyétek oly komolyan magatokat, hiszen lemaradtok a mókáról. (:-D – Tom) Ez egy örömteli szakasz, még akkor is ha maga a munka egy kicsit feszült is időnként. Ennyit mára, készüljetek fel az új és fejlettebb énetek első hullámára.

253. rész (2013. január 15.)


A nappalok egyre hosszabbak a Föld egyik részén. Idén a fény még feltűnőbb lesz mint eddig. Nem csak a külső fény, hanem az is amely belül ragyog. Érezni fogjátok magatokban, de e mellett képesek lesztek észrevenni a többiekben is. Egy érzékelhető, fokozatos tudás kezd kiemelkedni, az a tudás/tudat, hogy ti mind egyek vagytok. Más szavakkal az elkülönülés érzete elkezd elpárologni. Az egység bizonyossága megjelenik az elmétekben. Azt pedig jól tudjátok, hogy az elme a legmakacsabb eleme mindennek. Hiszen az elmétek az a részetek mely olyannyira igyekszik a régihez kapaszkodni. 

Mostantól viszont az elméteknek is el kell fogadnia azt a tényt, hogy már egy teljesen más világban éltek. Egy olyan világban, amely eltér attól melyben néhány hete voltatok. Ez nem mindig könnyű, hiszen az elme nagyon kitartó. Így ne lepődjetek meg, ha néhány trükköt megpróbál annak érdekében bevetni, hogy visszaállítsa magát abba az állapotba, amit oly sokáig ”normálisnak” fogadott el. Ez persze egy vesztett csata, az elme is jól tudja. Mégis tartogat pár trükköt az ingujjban. Hiszen nem is a munkáját végezné, ha nem próbálná meg legalább felszínesen ugyanazt tenni, mint amit eddig is tett. Ő volt a status quo védelmezője, így nem is mondhatsz mást rá, csak azt hogy igen jól végezte a dolgát.

Mindent megtett, hogy megpróbáljon bebetonozva tartani a régiben, hiszen ez volt a fő prioritása. De éppen úgy mint a szellemetek, az elmétek is szárnyra kap és lerázza a régi igát. Az első friss lélegzetvétellel egy lenyűgöző szövetségest is kaptok (az elme személyében – Tom), hiszen az elme prioritása ezentúl az lesz, hogy drasztikusan változzon. Ezentúl nem fogja az összes erejét arra használni, hogy visszatartson benneteket a változatos tapasztalatok, széles körében való elmerülésétől. Egy segédeszközzé válik, hogy elérjétek ezeket. Így ami egykor hátráltató tényező volt, most az egyik legnagyobb segítő lesz. Az elmétek fontos részetek, amint elkezd az új szerint működni. Sokat tud nektek segíteni az új információk megszerzésében. Szakadatlanul segíteni fogja az előre haladásotokat, mint fénypolgárok. 

Ismét mondjatok csak köszönetet magatoknak, amiért eljutottatok idáig. Az elméteknek is adjátok meg a jól megérdemelt köszönetet. Jelentős ellenfeletek volt, de nem azért, hogy kárt okozzon nektek. Azt tette amit tennie kellett. Elérte, hogy önállóan gondolkodjatok és ne fogadjatok el bármit csupán a külcsínje alapján. Ebben igen sikeres volt. Az elme okozta frusztráció nélkül valószínűleg nem változtattatok volna ekkorát a körülményeiteken, ugye? Újra beigazolódott, hogy a dolgok nem mindig azok amiknek látszanak. Így van ez az elmével is. Ennyit mára. Emésszétek csak, és talán egészen új szemmel fogtok az elmétekre nézni ezentúl.

252. rész (2013. január 13.)


Az idő egyre gyorsabban telik, és ez érdekes eseményeket hoz magával. Említettük már, hogy az idő mutatói igen pontatlanok az utóbbi időben? Észrevettétek, hogy van amikor szinte áll az idő? Elsuhannak a napok és nehezen tudjátok lineáris sorrendbe helyezni a dolgokat? Érzitek néha úgy, mintha visszapörgött volna az idő? Érzitek, hogy megfiatalodtok, miközben a testetek ugyanolyan idős marad? Nos, ezek és hasonló történések a biztos jelei annak, hogy beléptetek az úgynevezett alkonyzónába. A dolgok egyre folyékonyabbak, az elmétek pedig egyre kótyagosabb. Más szóval a valóság elkezd felcsavarodni és kitekeredni, ez által ti egyre bizonytalanabbul érzitek magatokat. Nem tudjátok úgy megvetni a lábaitokat, hiszen körülöttetek minden olyan valótlan érzést kelt. 

Ez biztos jelzése annak, hogy minden egyre gyorsabb változásnak indult mostanra. Igen, a külső dolgok többé- kevésbé normálisnak tűnnek, azaz változatlan december óta. Mégis mindez a furcsa idő-, linearitás- és még az egyensúlyérzet is azt jelenti, hogy elkezdtetek megtapasztalni a láthatatlan átszivárgását. Az a vágyatok teljesül, hogy kézzelfogható bizonyítékot láthassatok. Habár teljesen más módon, mint ahogy elképzeltétek. Más szóval a várt külső műsor, a világégés vagy más drámai esemény sokkal finomabb módon nyilvánul meg. Fokozatos, de érzékelhető növekedése a tudatosságnak, mely mindent megváltoztat. Így a dolgok már soha nem lesznek olyanok mint azelőtt. E mellett az egyre növekvő kényelmetlenség is megjelenik bennetek, és a bolygótok többi lakosában is. Még a legérzéketlenebbek is meg fogják érezni azt, hogy valami változik. De nehezen tudják majd megfogalmazni azt amit éreznek. Egyre nyugtalanabbnak fogják érezni magukat. Ez is annak a jele, hogy ez a nyugtalanság valami kézzelfoghatóvá alakul. Azzá a tudássá, hogy olyan erők dolgoznak, amelyek létezéséről eddig nem tudtak.

Lesz akinek ez biztos recept a katasztrófához. Amikor is az emberek tömegesen elvesztik a talajt a lábuk alól, vele pedig a józanságukat/ épelméjűségüket. Azt gondolják, teljes anarchia és zűrzavar követi ezt. Nos, nem ez a helyzet, hiszen ez a nyugtalanság egész másba torkollik. Az a hang amit a magvatokkal kapcsolódva hallotok, ugyanaz a hang amit a többiek is hallhatnak. Ez a hang nem a félelemről, haragról és utálatról beszél, hanem a szeretet és a kapcsolódás hangja. Ez az isteni szikra, mely felgyulladt bennetek. Hallatni kezdi majd a hangját a többiekben is. Hamarosan meglátjátok a fény ragyogását, akár egy idegen járókelő szemeiben is, bármerre is jártok.

Lesz akit meglepetésként ér ez a fény, hiszen eddig magányosan hordoztátok magatokban. Most viszont elkezditek meglátni a többiekben is, akikkel összefuttok utatokon, bármerre is visz az utatok. Garantáljuk, ahogy a fényetek tükröződik a többiek szemében/ tekintetében, meglátjátok önmagatokat bennük is. Ekkor mind tudni fogjátok, hogy a gyógyulás útja elkezdődött. Ez már nem egy magányos utazás lesz. Közületek még a legmagányosabbak is találkozni fognak önmagukhoz hasonlatos lelkekkel. Függetlenül attól hol is tartózkodnak és eddig milyen tapasztalataik is voltak. Nyissátok meg a szíveteket és lépjetek kapcsolatba a frissen felébredt testvéreitekkel odakint. Már várják, hogy újra üdvözöljétek őket idehaza.

251. rész (2013. január 11.)


Hosszú utat jártatok be az elmúlt hetekben. Szinte már maga alá gyűrt a fáradtság benneteket, ami ezzel a távval jár. Tudjuk, hogy a szavaink ismételgetésnek tűnnek, mégis hallgassátok meg. Hiszen mi tudjuk milyen nagy eredményt értetek el, még ha ti nehezen is érzitek ezt most. Tisztán látjuk és megpróbáljuk elmondani milyen képünk is van rólatok, hogy ezáltal könnyítsünk rajtatok kicsit. Lesz akinek még ez is teher, hiszen nehezen tudják fenntartani magukat, így még a jó hírt sem tudják meghallani. 

Az irritáció egyre csak tornyosul, és ezzel együtt a szavaink irányába az ellenállás is. Ez érthető, hiszen ez egy bújócska, amelyben mi nem látszódunk, s mégis arra sarkallunk benneteket, hogy folytassátok az utat bármi áron. Legyen ahogy lennie kell. Nekünk ez a szerepünk, azért vagyunk itt, hogy támogassunk benneteket. A ti szerepetek pedig a küldetés végrehajtása. Ez már nem meglepő számotokra, mégis a jelenlegi fáradtság nagy kihívás elé helyez benneteket. Annak ellenére, hogy a szavainkat nem mindenki fogadja szeretettel, mégis kitartóan bejelentkezünk ezen az oldalon, ahogy eddig is tettük. Lehet, hogy sokan úgy érzitek feladjátok, mi akkor sem adjuk fel. Hiszen látjuk mindazt amit elértetek, de tisztában vagyunk a sötétben való munka terhével is, amelyben éppen vagytok. Így megértjük a frusztrációtokat.

Csak annyit tehetünk, amit eddig is megtettünk. Emlékeztetünk benneteket arra, hogy belül keresgéljetek. Mélyen magatokban meglátjátok a haladást. Máris egy friss újrakezdés van jelen, de fontos, hogy hova helyezitek a figyelmeteket. Amennyiben még mindig a régire, a külső világra, akkor nem sok mindent fogtok találni ami felemeli a hangulatotokat. Viszont, ha sikerül kapcsolódnotok a magvatokkal, akkor érezni tudjátok, hogy mennyivel könnyebb minden. A hasonló gondolkodású emberekkel való kapcsolat is felerősíti. Amennyiben a saját negatívitásukra összpontosító emberek társaságát keresitek, akkor nehezen tudjátok majd kihúzni magatokat a kétségbeesés gödréből. Így arra biztatunk benneteket, hogy válasszátok meg mire is figyeltek a pillanatban, ha nem akarjátok még mélyebbre taszítani magatokat. Az irónia az egészben, hogy minden okotok megvan arra, hogy pozitívan és felemelve érezzétek magatokat. Hiszen nem csak önmagatokat, hanem a bolygó többi részét is fel tudtátok emelni. Az is érthető, hogy sokan nehezen hiszik el ezt a tényt. Még mindig nem szoktatok hozzá, hogy olvassatok a jelekből amiket kaptok. Hiszen annyira jól be lettetek programozva arra, hogy a figyelmetek felületes legyen. Így csak azt fogadjátok el bizonyítéknak ami a világotok felszínén van. 

Ismét elmondjuk, hogy ez nem kritika. Csupán egy emlékeztető arra, mennyire nehéz meglátnotok azt a tényt, hogy már nem ehhez a világhoz tartoztok. Higgyétek el, minden okotok megvan az ünneplésre. Amint kétségbeesést éreztek, akkor adjátok meg magatoknak az esélyt a figyelem átváltására. Ezáltal semlegesíteni tudjátok a zavaró jeleket, amelyek be próbálnak betonozni a régibe. Ezeket a zavaró jeleket csupán csak abból a célból küldték ki, hogy elengedjétek az újat és visszatáncoljatok a régihez. Szóval figyeljetek oda ezekre a zűrzavaros érzelmekre, próbáljátok a figyelmeteket befelé fordítani és ráhangolódni a benti új dalra. Ekkor érezni fogjátok, hogy felemelkedtek arra a szintre amelyhez tartoztok. Ahol a levegő frissebb és minden sokkal pozitívabbnak tűnik.

250. rész (2013. január 09.)


Annak ellenére, hogy van aki nem tudja észrevenni a különbséget, mégis hosszú utat jártatok be a decemberi sötét napok óta. Sok minden megváltozott, olyan mintha egy teljesen új világba léptetek volna.
 
A felszínen most is minden ugyanolyannak tűnik, mint amikor utoljára kinyitottátok a szemeteket. Ez így is fog menni még egy jó darabig. A felszín alatt, a felszínes illúzióréteg alatt egy teljesen más dolog zajlik. Az eltérés a kettő között pedig nem kicsi. Egy átható változás ami átszivárgott, ez elsöpörte a tavalyi éven kívül még az utolsó megnyilvánulásotokat is. Mindent érintő váltás történt. Időbe telik míg a hatása megjelenik a felszínen is. Hiszen a külső réteg lassú és nehéz, több időt vesz igénybe amíg megnyilvánul valami a bolygótokon. A belső magvatok a sötét és sűrű anyagból fénnyé alakult. Ragyogó és folyékony (fény), de idő kell hozzá, hogy ez megjelenjen kívül is.

Ez nem azt jelenti, hogy semmilyen változás nem jelenik meg a közeljövőben. Hiszen annyi minden megváltozott máris, de amíg nem tudjátok miként is keressétek/ tekintsetek rá, addig a többség szeme elsiklik felette. Azt is tudjuk, hogy sok embernél ezek a belső változások elkezdtek átszivárogni. A legjobb módja annak, hogy ráhangolódjatok ezekre a változásokra, ha az elméteket elkülditek pihenőre és a szívetekkel érzékeltek. Ezáltal könnyen kiszúrjátok ezeket az alapvető változásokat. Nem csak magatokban, de körülöttetek is.

Emlékeztetés végett mondjuk el mindezt nektek. Nyilvánvaló a türelmetlenségetek, de mindezek ellenére zajlanak a változások. A türelmetlenségetek csupán elfedi azt a tényt, hogy máris frissebb levegőt lélegeztek és könnyebbek a lépéseitek mint azelőtt. Egyre nyilvánvalóbbá válik, ahogy a belső forradalom kihat a testetekre és azon keresztül a környezetetekre is. Ez nem kritika, csupán a természetes módja ennek a folyamatnak. Így lett az egész felállítva. Egy szempillantás alatt belülről kiindul, majd fokozatosan, szinte észrevehetetlen változással megjelenik körülöttetek. 

Egy nap mind arra ébredtek, hogy a világ teljesen megváltozott, a magvatoktól a külső atmoszféráig. Lesz aki nem fogja ezt a változást így megélni, hanem egyszerűen arra ébred, hogy ez a csodálatos világ mindig is így volt. Igen, ez egy azonnali változás, de mindemellett egy fokozatos is. Már megtörtént, ugyanakkor épp zajlik. Ez a folyamat több idővonalon történik. Az hogy mennyit fogtok fel belőle, azon múlik, hogy pillanatnyilag melyik idővonalra vagytok ráhangolódva. Van aki csupán néhány szintet tud megkülönböztetni, ezt hívja jelenlegi ”valóságnak”. Mások sokkal részletesebben rálátnak a folyamatokra, számukra ez lenyűgöző és összetett módon zajlik. A folyamat már véget ért, ugyanakkor a mag csupán most bújt ki és kezdett el csírázni.

Igen, furcsa fogalmakban beszélünk. De értsétek meg, hogy ez a folyamat nem mehet félre, máris sikeres. Még akkor is, ha pillanatnyilag elveszettnek, vagy irányt tévesztettnek érzitek magatokat. Teljes sebességgel egy olyan pont felé utaztok, ahol minden kristálytisztán érthetővé válik. Képesek lesztek a csodálatos teremtés teljes spektrumát megtapasztalni. A színek és a fény kicsit sápadtnak/ fakónak tűnhet, de tudjátok, hogy ez csupán a fény játéka. Hiszen az egész itt van és arra vár, hogy teljesen belemerüljetek. Már halljuk is ahogy kérdezitek: „De mikor merülhetünk bele(?).” Nos, annyit mondunk, hogy ”hamarosan”. Tudjuk, hogy most épp nem ezt a választ vártátok. Már többször elmondtuk, ez a feladat többszörös idővonalat fed le. Az összes közül valószínűleg a ti idővonalatok a legpontatlanabb (a hátralévő idő meghatározásához- Tom). Ennyit mára. Ismét csak azt mondjuk, hogy minden rendben van. Pont ott vagytok ahol lennetek kell ebben az időben, ezen a helyen.

249. rész (2013. január 07.)


Megbizonyosodhattok arról, hogy a felszín alatt sok minden történik. Mint említettük már régebben is, hogy az emberiségnek régóta szokása képeket varázsolni elő az elméjében arról, hogy a változás milyen legyen, miként történjen. Sokan már kezdenek rájönni, hogy ez a változás nem pont így történik. Nem lehet felfedezni jelentős külső változásokat vagy kataklizmákat. Hiszen ennél sokkal eltérőbb az a valami, ami átszivárgott. Az utóbbi hetekben monumentális, mindent átható változásokon mentek keresztül. Ez nem csak rátok, hanem az egész emberi fajra vonatkozik. Ez a változás nagyon mélyreható, és mélyen is érint benneteket. Olyan mélyen, hogy sokan nem is tudják elérni még. Mélyen a magvatokban történt. Az embertársaitok nagy része még csak a mag létezéséről sem tud. Mégis létezik, és amikor ez a változás megtörtént, az egy korszak végét és egy új korszak kezdetét jelölte. 

A változás amiről beszélünk, a ”láthatatlan cunami”. Annyira átható, hogy az egész emberiségre kihat. Ami 2012. decemberében történt, az úgyszintén életet változtató volt belül. Az ember magvát megérintette az isteni fény. Úgy gyulladt be, hogy soha többet nem fog kialudni. Ez a fény egyre csak erősödni fog. Úgy fogja megváltoztatni a lényeteket, hogy ezáltal a világotok sem lesz már többé a régi. A szeretet átmossa mindazt a mocskot, ami rátapadt a bennetek lévő drágakövekre. A bennetek lévő drágakő ragyogása láthatóbbá vált, és így könnyen felfedezhető. Lesznek akik mégis figyelmen kívül fogják hagyni, és továbbra is a régi kerékvágásban folytatják az életüket. Másoknak viszont ez a belső ragyogás elkezdte kifejteni a hatását. Magatokat és a körülöttetek lévő világot is egészen más színben kezditek el látni. Ezzel a tudással erő is jár, hogy változni tudjatok. 

Vegyétek ezt az üzenetet egy visszaigazolásnak, máris előrébb léptetek. Annak ellenére, hogy a külső dolgok még nem változtak, mégsem lesznek többé már olyanok, amilyenek ezelőtt voltak. A bennetek lévő parázs lángra lobbant. Ez a láng pedig elégeti a felbukkanó kételyeket, bármennyire erősek is. Magatokban hordozzátok a szeretet erejét. Innen pedig ez fogja meghatározni az emberiség útirányát, nem a régi- idejét múlt félelem. Szóval ünnepeljétek csak magatokat kedveseim, hiszen a fény valódi hordozói lettetek. Ezalatt pedig az egész emberiséget értjük, nem csupán néhány bátor fáklyavivőt. Több millió embertársatok csatlakozott hozzátok a változások eléréséhez.

248. rész (2013. január 05.)


A légörvény növekszik, ahogy egymás után megérkeznek az energiahullámok. Nem csak a fizikai testben, hanem a mentálisban is többen érzik ennek a hordalékát. Sokan meglepődnek ezen, mert azt képzelik, a szeretet alagút már annyira megváltoztatta őket, hogy ez már így is marad. Nos, a munkának akkor sincs még vége, ha ez rossz hírként érint benneteket. Amint kiléptek a szeretet alagútból, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a fény teljes pompájával zúdul rátok fentről. 

Mindez az energikus bombázás a biztos jele annak, hogy a következő szintre léptek. Általában ez egy rövid pihenővel jön, hogy hozzá tudjatok igazodni a következő hullám előtt. Viszont mára egy annyira magas rezgést értetek el, hogy ezek a szünetek egyre rövidebbé válnak. Ez azért van, mert gyorsabban hozzá tudtok szokni. A fizikai testetek már akkor be tudja fogadni a következő hullámot, amikor az előző még szinte el sem tűnt. Tudjuk, hogy ez nektek inkább felkavaróan, mintsem vigasztalóan hangzik. De ez számunkra nyilvánvalóvá teszi az erőtök szintjét. Szuper- emberek vagytok, az elvárásokon felül tudjátok megemészteni az új energiaszinteket. 

Tehát igen, a letöltés folytatódik. De már nem annyira hevesen mint az elmúlt napokban. Gyorsan tudtok adaptálódni, mégis elég idő van biztosítva, hogy megízleljétek a békét és a csendet a következő hullám előtt. Hiszen nem azért van mindez, hogy nagyon kényelmetlenül érezzétek magatokat. Csupán azért van, hogy folytatni tudjátok a munkátokat a bolygón. Innen már rajtatok áll a végkimenet. Akár információ alakjában is, de mindig a szárnyaitok mögött leszünk segítő kezet nyújtva. Viszont ti vagytok a saját birodalmatok mesterei. Ti fogjátok az utat mutatni a többieknek.

Telve vagytok fénnyel és szeretettel kedveseim. Még akkor is, ha megviseltnek érzitek magatokat. Ahogy hozzáhangolódtok a belsőtökhöz, a fizikai tünetek azonnal elkezdenek elpárologni. Látni fogjátok, hogy tudtok működni a fizikai korlátok közepette is. Azt is érezhetitek, hogy a rátok telepedett mentális köd elkezd elpárologni.

Annak ellenére, hogy az energiazuhatag időnként túlterhelő, mégis a siker biztos jele. Reméljük annak veszitek ezt az üzenetet, ami... egy nagy pacsi és hátba veregetés a részünkről. Le vagyunk nyűgözve attól, hogy miként birkóztok meg azzal, ami rátok van zúdítva. Szakítsatok időt arra, hogy a középpontotokban legyetek. Nézzétek meg, hogy érzitek- e az új erőt amit az utolsó energiaáramlás hozott, melyet már megtalálhattatok. Jönni fog még több is. Mielőtt felsóhajtanátok, jusson eszetekbe, hogy a hasznotokra fog válni ez a csodás energia. Mégpedig olyan módon, amiről még álmodni sem mertetek. Indítórakétaként fog benneteket felpörgetni. Nincs több határ/ korlátozás számotokra kedveseim. Erre ti is rá fogtok jönni, ahogy túl tudtok nézni a tüneteiteken és rá tudtok hangolódni a magvatokra.

247. rész (2013. január 03.)


Amint érezhetitek is, a nyugalom véget ért és minden visszatért a szokásos kerékvágásba. Vagyis egy kicsit több mint a szokásos, ugyanis az első energiatöltések megérkeztek. Nem olyan lágyak mint némelyik az előzőek közül és nem is szégyenlősek megmutatni a jövetelüket. Tudjuk, hogy nagyon hirtelennek érezhetitek az elmúlt nyugodt napok után, de mint mondtuk is, ez a „fényvízesés” mely a bolygótokra zúdul, nem fog egyhamar kiapadni. 

Készüljetek fel a heves energiákra. Az idei évben fel lesz tekerve a hangerő. Más szóval nem egy csendes, szégyenlős kis év lesz, mely meghúzódik az előző árnyékában. Inkább a fő energiamozgások éve lesz, ebből pedig érdekes események születnek. Ennyit mára. Hamarosan visszatérünk, amint a bejövő energiák elkezdik kifejteni a hatásukat rajtatok.

246. rész (2013. január 02.)


Ismét elindult egy év, viszont most egy teljesen új időszámítás kezdődött el. Engedjétek, hogy megmagyarázzuk. Ugye mindannyian tisztában vagytok vele, hogy az emberiség a szemét és a szívét nagyon hosszú ideje a 2012- es évre helyezte. Ennek igen erős hatása is lett sok emberre. Hiszen nehezen tudtak ezen a dátumon túl gondolkodni. Most, hogy áthaladtatok a 2012 decemberi kapun, egy teljesen új partot értetek el. Egy olyan partot, ahol nincs még lábnyom, ahol minden az egyéntől függ.

Nincs több ”mágikus dátum”, nincs elvárás, nincs korlátozás. Eljött az idő, hogy kinyíljatok, félre tegyétek az emberi korlátokat és teljesen újban gondolkodjatok. Nincs több határidő, nincs több dátum, nincs több jelzőpont ami hatást gyakorolhatna a gondolkodásotokra.

Fogjátok ezt fel annak, ami... egy új kezdet, ahol nincs kit követni. Kövessétek ezentúl a saját megérzéseiteket. Ne lépdeljetek vakon mások lábnyomában. A képzelőerőtök szabhatja meg az iramot és az irányt is. Teszteljétek csak a szárnyaitokat kedveseim, és ne engedjétek, hogy egyetlen régi korlátozás is visszatartson benneteket.