336. rész (2013. július 14.)


A hullámok ismét felkorbácsolódtak, sok törmelék kerül a felszínre. Mindez már nem újdonság, így nem is lesz meglepő számotokra. Az energia ugyanis mindent átmozgat, megvilágítja azokat a sarkokat amelyek eddig árnyékban voltak. Ez pedig érdekes felfedezésekhez vezet. Amit a fény megvilágít az nem sötét hely. Ugyanúgy az igazság és a tanulás helyei, csupán eddig nem voltak elérhetőek. Ezen meglepő dolgok közül lesz ami személyes, és olyan is akad amely nyilvános mindenki számára.

A nyár folyamán sok dolgot fontolóra kell venni. Sokan rejtett képességeket/ügyességet kezdenek észrevenni magukban. Ne feledjétek, oly sok tudással töltve érkeztetek ide, de az ismert okok miatt mindez a tudás el lett rejtve a megfelelő időig. Az emberiségnek hosszú történelme van, amely során rosszul használta mind az anyagi és a szellemi forrásait is. Mindennek az eredményét jól láthatjátok. Lesznek akik vonakodva nyílnak meg a bölcseknek, hiszen attól tartanak, hogy a tudás ismét rosszul lesz felhasználva.

Ez érthető is, hiszen ti valamilyen formában mind részei voltatok az előző történéseknek is, melyeknek a végkimenetele enyhén szólva sem nevezhető jótékonynak. Ezúttal viszont nem kell félnetek a tudás erejétől. A tudás tiszta marad ezt garantálhatjuk, nem lehet beszennyezni semmilyen módon sem. Akik ezúttal részesei ennek, azok mindannyian megtanulták a leckéiket. Ezekért a leckékért drágán fizettetek. Látjuk ahogy vonakodtok is a tudás útjától, de higgyétek el ezúttal nem veszélyes megnyitni azt az ajtót amely az örök tudáshoz vezet. Mind fel vagytok vértezve valami olyannal, ami segíteni fogja a tudás tisztán tartását. Így a kapzsiság, a félelem ás a manipuláció nem tudja már beszennyezni.

Tudjátok, hogy bármit is találtok azt csakis a közös jó érdekében lehet felhasználni. Arra használható, hogy az emberiség felemelkedjen a mélység karmaiból. Ezért arra bátorítunk, hogy forgassatok fel minden követ amivel csak találkoztok. Sosem lehet tudni hol rejlik az eddig elrejtett válasz. Ez egy információ keresés, és az információ számos alakban jelenhet meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése