297. rész (2013. április 08.)


Az idő nagyon gyorsan telik kedveseim, viszont van akinek még így is lassúnak tűnik. Annyira várják már a változást az életükben, így a türelmük időnként elfogy. Ismerünk benneteket kedveseim. Ismét ki vagytok téve a fény gyógyító erejének, de mivel fény vetül mindenre, a figyelmetek is követni fogja ezt. Ezzel a fénnyel figyelem összpontosulás is következik, ennek pedig egyik következménye az az érzés, hogy nem vagytok elég jók. Meglátjátok mindazt amit a fénybe emeltetek, így ezt is. (ezt az érzést - Tom)
 
Más szavakkal, nem tudjátok meglátni önnön nagyságotokat. Hiszen a figyelmetek majd arra összpontosul amit ez a hatalmas energiaáradat a felszínre hoz. Úgy látjátok majd magatokat, mint aki félelemmel, haraggal és egyéb hasonló dologgal van megfertőzve. Mindezt pedig hátráltató tényezőnek tartjátok. Erről szól mindez? Egy olyan folyamat ami egyre boldogtalanabbá tesz benneteket? Amint a Nap is felkel minden reggel, úgy a ti önbizalmatok is emelkedni fog. Mindez amit most csináltok azért van, hogy megtisztítsátok magatokat a hulladéktól. Ne feledjétek, ez a hulladék több élettartam alatt halmozódott fel. Így időnként soknak tűnik még a legkönnyebbnek is közületek. Ezért jött el a fény az életetekben, ezért vállaltátok el azt, hogy a fény beléphessen a magvatokba. Csakis ti dönthetitek el, hogy beengedjétek- e a fényt a legsötétebb sarkokba. Amikor viszont rábólintotok, ez lesz az eredménye.

A fény megállíthatatlan. Addig nem áll meg amíg be nem ragyogja az összes régi hulladékot és a felszínre nem hozza azt. A felszínen pedig könnyen megláthatjátok mekkora mennyiségű hulladék is halmozódott fel. Mégis azt mondjuk, ne féljetek, inkább ünnepeljétek ezt. Azért láthatjátok mert a felszínre jött, és többet soha nem kell majd szembenéznetek vele. Ez a végső megtisztítás, ezért lehet drámaibbnak látszik mint ami. Nem kell elszámolni vele és nem egyfajta könyvelés ez, amelyben egyensúlynak kell lennie. Ez csupán egy egyszerű elengedés, elengedni mindazt amit a fény a felszínre hozott. Ez a folyamat egyszerűbb mint ahogy az elmétek gondolná. Az elme még mindig elme módjára működik, és ezek a régi energiák felhalmozódása pedig megpörgetheti néha. Ne engedjétek, hogy ez becsapjon benneteket, hiszen olyan jól helytálltok. Ne essetek abba a késztetésbe, hogy a szomszédhoz hasonlítsátok magatokat, hiszen ez mindig egyedi folyamat. Mindenki a saját egyedi útját járja, ne próbáljátok meg lemásolni a testvéreiteket.

Csak egyszerűen haladjatok előre. Lehet, hogy ez elengedést jelent, vagy az is lehet, hogy egyszerűbb és feszültségmentesebb szakaszban vagytok az úton. Rajtatok áll, úgy cselekedjetek, hogy az könnyedén és fényesen tartson benneteket, de a saját tempótokban kell haladnotok. Azt viszont ne feledjétek, hogy a fény senkiért nem áll meg. Könnyebbé teheted, ha átadod magad a folyamatnak és lemondasz a teljes irányításról. Hiszen ha megpróbálsz mindent kézben tartani, akkor úgy fogod érezni, hogy ez az egész folyamat összeroppant. Egyszerűbb hagyni, hogy vigyen az ár.

Ismét azt mondjuk, lelegezzetek mélyeket és menjetek az árral. Csak így tudtok könnyedebben vitorlázni a régi hordaléka közt. Így vagy úgy a felszínre fognak bukkanni, minél előbb elfogadod ezt annál gyorsabb lesz a folyamat. Engedd hát el, hadd jöjjön. Bármi is jön, nincs mitől félni. Minden belőled bukkan fel, pont azért hogy feljebb emeljen annál a régi énednél ami voltál, de már nem vagy. Már most beléptetek a holnap csarnokába. Mivel többrétegű lény vagy, még nem vagy teljesen egybeolvadva. Ezért egy kis segítségre van még szükséged, hogy minden egybeolvassz és semmi ne maradjon a régiből. Többé már nem viselhetsz extra súlyt, hiszen valóban megvilágosodott szeretnél lenni. Tekints erre a folyamatra úgy, hogy könnyebbé tesz. Leveszi a terhet, függetlenül attól hogy milyen nehéz is a folyamat időnként.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése