294. rész (2013. április 02.)


Az idő elszáll, a Nap hosszabb ideig látható. Ezáltal a nappalok egyre hosszabbá válnak az északi féltekén és még több fény ömlik a bolygótokra. Ezzel a fénnyel sok olyan dolog jött amit már vártatok, de valószínűleg olyan dolgok is amikről megfeledkeztetek. A fény ajtókat nyit meg bennetek, amit pedig megtalál, az többet nem rejtőzhet. Így ez a tavaszi nagytakarítás időnként megterhelő lesz. Mégis azt mondjuk, hogy minden rendben halad, pont úgy ahogy annak lennie kell. Ez az átrázás alapos, hiszen utolsó a felrázó sorozatból, és ezúttal szeretnénk elvégezni a munkát. Illetve szeretnénk ha elvégeznétek a munkát, hiszen mi csak segédkezni tudunk ebben. Továbbra is a segítségetekre leszünk. Még akkor is amikor időnként úgy érzitek, egyedül, segítség nélkül, maradtatok az egész Teremtésben. Tudjatok róla, hogy állandóan itt vagyunk mellettetek.

Ez a mélyreható magány nagyon fontos dolog, hiszen mindenkinek valamilyen módon le kell csatlakoznia a különböző figyelemfelkeltő dolgokról. Ez része a folyamatnak, akár pozitív, akár negatív természetű. Ezért van ez az érzés, mintha egy ürességbe vagy vákuumba zuhannátok. Ismét csak elmondjuk, ne gondoljátok azt hogy kiestetek a kegyből, vagy figyelmen kívül van hagyva a segélykiáltásotok. Mi hallunk benneteket, bármilyen vékony is a hangotok. Nem hagyjuk figyelmen kívül és nem büntetünk benneteket. Illetve nem akarjuk, hogy még rosszabbul érezzétek magatokat. Mi csupán azt tesszük amiben megegyeztünk még akkor, amikor elterveztétek ezen bolygón való utatokat. Tiszteljük a megegyezést kedveseim, ti döntöttétek el hogyan is történjen ez a folyamat. Mi ezt tiszteletben tartjuk, és a szabályokon belül annyit segítünk amennyit csak tudunk.

Jól el lett tervezve az utatok. Tudjatok róla, hogy akármivel is találkoztok az úton, az nem azért lett odahelyezve, hogy gátolja az előrehaladásotokat. Azért került oda mert így akartátok, egy külön megoldandó feladatnak. Újra csak azt mondjuk, minden rendben van. Az utatokon csak így tudtok előrehaladni, ez a legjobb módja ahogy most teszitek ezt. Azt a nyomot követitek amelyet már réges-rég ti terveztetek meg. Még amikor először vállaltátok azt a feladatot, hogy részt vesztek a Föld felemelkedésében. Nos, itt vagytok, benne a kellős közepében és pont azt teszitek amit tennetek kell. Lesz aki úgy érzi, már eddig is bőven kapott megmérettetést és próbatételt, míg mások viszont csak arra várnak, hogy mi fog történni majd. Minden a terv szerint történik még akkor is, ha néha nem is látszik benne semmilyen minta (terv). Inkább csak egy vad hullámvasútra hasonlít. Mindez úgy van megtervezve, hogy új, valódi megvilágosodott lényként való létezésetekbe emeljen. Eközben ezen a gyönyörű bolygón maradva, mely ismét a régi fényében fog ragyogni.

Ne féljetek hát, még akkor sem ha az út néha vad irányt vesz, hisz tudjátok, hogy az eltervezett cél felé visz benneteket. Időnként mindez több mint keménynek tűnhet, de tudjatok arról is, hogy ennek oka van. Ti találtátok úgy, ez a legjobb út számotokra ahhoz, hogy újra elnyerjétek a régi nagyságotokat. Nincs mitől félnetek, hiszen sokkal de sokkal erősebbek vagytok mint a fizikai járművetek, gyakran még a saját elhatározásotoknál is erősebbek. Azért vagytok itt, hogy végigcsináljátok. Már csupán néhány apró lépés maradt hátra ahhoz, hogy elmondhassátok: megérkeztetek, és maradtok is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése