231. rész (2012. december 02.)


Hosszú utat jártatok be kedveseim. Néhányotoknak csúszós és meredek volt az út, de most lényegesen simábbá változik majd. Már egy régebbi üzenetben elmondtuk, ez a decemberi hónap sok dolgot lezár. Annak ellenére, hogy tartogat még kihívásokat a bolygón történő további tartózkodásotok, azok már egész más kaliberűek lesznek, mint amin átmentetek jelenlegi és előző életeitek során is.

Ezt a magányos utazást, egyedül kell bejárni. Bárhogy vigasztal benneteket a kapocs, melyhez kezdtetek kapcsolódni, mégis mind tudatában vagytok annak, hogy egyedül kell szembenézni minden döntésetekkel. Így lesz ez az elkövetkező napokban és hetekben is. Mivel fényes és stabil lényekké váltatok, így nem fogtok zavarba jönni. Annak fogjátok látni, amik. Lépteitek könnyebbé válnak, amint beigazolódik, hogy a végtelen útvesztő a sötétben véget ér.

Már érezhetitek a végső váltás közeledtét. Ezzel együtt pedig sok minden megváltozik, ahogy beléptek az utazásotok utolsó fázisába még a levegő is könnyedebbnek fog tűnni. Még ha időnként túlzottnak is tűnnek a bejövő energiák, érezhetitek, hogy a velük érkező erő magasabbra emel benneteket. Örömötökben énekelni fogtok még akkor is, ha a hangotok először halkan hallatszik majd. Megérezhetitek az elkerülhetetlen húzóerejét, és amit magával hoz még. Ti hoztátok ezt létre, nehéz munkátok meghozza gyümölcsét végre.

Bár az északi féltekén élőknek a nappalok egyre rövidülnek, mégis megláthatjátok a fény beszivárgását embertársaitokba. Ezzel együtt pedig oly sok régi salak fog távozni. Gyújtsatok egy gyertyát ma, ünnepeljétek azt, hogy a fény visszatér. Nem csak hozzátok, hanem a bolygótokon tartózkodó milliónyi ragyogó lélekhez is. Visszatértek a fénybe. A jövő fényes, és a fény nem bejelentés nélkül érkezik. Mikor eljön, olyan formában érkezik amelyet eddig nem tapasztaltatok. Szívetek legmélyén fog megérinteni benneteket. Amikor pedig bekövetkezik, akkor a legmegkövültebb lelkek is változásnak indulnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése