224. rész (2012. november 15.)


Nem becsülünk le benneteket, hiszen egy olyan tudatszintet értetek el, amiről sokan azt mondták, hogy az emberek számára elérhetetlen. Engedjétek meg, hogy megmagyarázzuk. Aisha- nak, aki csatornázza az üzeneteinket, egyik alkalommal már elmondtuk, hogy ez a hét nagyon fontos szakasz az emberiség számára. Átléptétek a határvonalat kedveseim, mégsem fogunk mesés célvonalként utalni rá, melyre úgy vágytok. Inkább rajtvonalnak neveznénk, hiszen befejeztetek egy szükséges folyamatot, ami által új emberként kezdhettek élni. Mit is értünk ez alatt? Kemény munkával sikerült elérnetek egy olyan rezgésszintet, amely biztosítja, hogy többé ne a régi, harmadik sűrűségű emberek csoportjába tartozzatok. Megérkeztetek, de úgy érzitek nem pihenhettek meg, hogy élvezzétek a békét és nyugalmat. Még sok kihívásnak kell megfelelnetek. Sok dolgotok van, így habozás nélkül teszitek és tudjátok közben, hogy a régi teher/ poggyász már nincs rajtatok.

Adunk néhány emlékeztetőt arról a folyamatról, melynek lehet nem vagytok teljesen tudatában, de igen rövid idő alatt lezajlott. Elsőként... a sötétek végre elismerték vereségüket, néhányan közülük már el is hagyták partjaitokat. A megkönnyebbülés érzése biztos jele volt annak, hogy a méreg elkezdett elpárologni a rendszeretekből, mi pedig garantáljuk, hogy többé nem térhet vissza. Viszont azt hozzáfűznénk, hogy a rendszer amelyet oly keményen megpróbáltak felállítani, itt fog még időzni. Egy olyan idővonalon, melyen azok tartózkodnak akik úgy határoztak, hogy a régihez kapcsolódnak és nem emelik meg semmilyen módon a rezgésszintjüket, azért hogy kiszabadulhassanak abból a pokoli gödörből, amit maguknak teremtettek. Tehát, továbbra is a saját alvilágukban fognak fetrengeni. Ti viszont egy egészen más idő és tudatszintre emeltétek magatokat. Ez az idővonalak végső elválása. Ettől kezdve a szakadék növekedni fog, ti pedig megrökönyödve nézhetitek, ahogy a régi, sűrű világ elkezdi játszani az apró kis játékait. Szabadon elengedhetitek az egészet, hiszen úgy döntöttetek, hogy egy sokkal fényesebb légkörben fogtok élni. Így most kezdődik csak el úgy igazából az életetek. Ezért utalunk úgy erre a vonalra, hogy átléptetek a rajtvonalon, s nem pedig a célvonalon.

Furcsa lesz számotokra az elmétekben a kép, hogy a tömeg ünnepelve tapsol, ahogy a térdetekre ereszkedtek, amint befejeztétek a ”végjátékot”, lelkesen, de kifáradva. Nos, a tömeg itt van és hangosan ünnepelnek/ szurkolnak, azért teszik ezt mert látják, hogy olyan új, izgalmas versenybe léptetek, aminek soha nem lesz vége. Hiszen ez nem egy olyan verseny, aminek meghatározott célja van. Ez egy olyan verseny, ahol kiélhetitek az új életeteket, mert minden egyes lépés valami újat fog hozni. Ez nem csak a ti életeteket bővíti, hanem a Teremtés többi részét is. Már annyira kinyíltatok, amennyire fizikai testben eddig sosem. A 11: 11- es pont pedig jelzi új fajotok szabadságát. Többé nem szükséges keresnetek a szabadságot, mert elértétek azt. Innen már a ”korlátok nélküli verseny” terül el előttetek, nincs meghatározott táv amit teljesítenetek kellene.

Rajtatok áll, hogy milyen messzire szeretnétek utazni. Az egész Univerzum a rendelkezésetekre áll, elkezdhetitek felfedezni. Elméteket állítsátok át a befejezésről (célorientáltság- Tom) a kitágulásra, és tudjátok, hogy az elmúlt napokban engedélyt adtatok magatoknak az újrakezdéshez. A régivel befejeztétek a dolgotokat, még ha egy kis időbe telik is, amíg megemésztitek ennek az üzenetnek a tartalmát. Egy teljesen új úton kezdtetek el járni, ezentúl ti állítjátok fel a határokat, hogy meddig szeretnétek elutazni. Soha nem lesz elfeledve, hogy átléptétek a határt, amit ember eddig nem lépett át. Ne késlekedjetek, hiszen elkezdhetitek megérezni az új ismeretlen területek felfedezésének érzetét. Igaz, ez az új terület, új kihívásokat is tartogat, de ezeket már szívesebben látjátok, hiszen örömöt hoznak és nem vesznek el tőletek semmit. Szóval megérkeztetek, de nem állhattok meg, hiszen az öröm lendülete továbbvisz benneteket a csoda és a varázslat felé, amely még előttetek áll.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése