217. rész (2012. november 02.)


Gratulálunk nektek, amiért ilyen rettenthetetlenek vagytok mindezen változások közepette. Teljes gőzzel haladtok előre, annak ellenére, hogy jó sok horzsolást szedtetek össze már. Dicséretre méltó, mivel azok a kihívások amikkel szembenéztetek, nem a könnyű fajtákból valók. Mégis lépkedtek tovább, ezért pedig nem csak mi, de az egész Teremtés hálás nektek.

Ti vagytok azok, akik létrehozzátok a változást. Annak ellenére, hogy mi is itt vagyunk és energiával, valamint háttérmunkával segítünk, mégis nektek kell nap mint nap meghoznotok a döntéseket. Ez nem egyszerű dolog. Nem hiába nevezünk a bátrak legbátrabbjainak benneteket. Reméljük szelet kapott a vitorlátok, és sikerült azokhoz az új energiákhoz kapcsolódnotok, melyek megérkeztek és a rendelkezésetekre állnak. Amennyiben sikerült, úgy érezni fogjátok a lendületet. Az előttetek magasodó hegy, amit néhány hete még leküzdhetetlennek gondoltatok, egyből megszűnik legyőzhetetlennek látszani. Jogos, hiszen a legutolsó csatában a fény győzedelmeskedett. Már csak az szükséges, hogy az egész világ felfogja és ráébredjen erre.

Örvendezzetek kedveseim, már a csúcson vagytok. Érezhetitek, ahogy a ragyogó holnap egyre biztosabbá válik. Azt választottátok, hogy az ismeretlenbe vetitek magatokat. Most végre érezhetitek, ahogy valósággá változik minden a lábatok alatt. Sokáig a látszólag üres térben lebegtetek, de most ez az űr végre elkezd megtelni mindazzal, amiről álmodtatok.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése