207. rész (2012. október 11.)

Amint észrevehettétek az energiaörvénylések melyek beborítanak/ átkarolnak egyre kézzelfoghatóbbá válnak. Mind fizikai testetek, mind mentális testetek szinte csatamezővé változott, hiszen akkora áramlás megy keresztül a rendszereteken. A figyelem és az egyensúly megtartása néha lehetetlennek tűnik, legalábbis ha a régi módon próbáljátok.

Mint említettük már beléptetek az áramlásba, ezzel együtt az összes stabilitás és bizonyosság lekerül a napirendről. Amennyiben úgy próbáltok egyensúlyban maradni, hogy merevek vagytok és mozdulatlanok, akkor darabokra fogtok törni. Ez azért van, mert újfajta folyékonyságra kell szert tennetek, amely egyensúlyban fog tartani bármilyen vadul is ingadozik körülöttetek és bennetek minden. Ez pedig nem egyszerű dolog, mert sok olyan dolognak ellentmond amit eddig biztosra vettetek. Pedig ez van, a régi igazságok már nem érvényesek. Az egyensúlyt eddig úgy írták le, hogy egy stabil kiegyensúlyozottság, olyan mint a vihar magja, ahol minden mozdulatlannak tűnik, miközben körülötte minden mozgásban van. Nos, eddig ez jó leírása volt az egyensúlynak, de most egy teljesen más van. Legjobban úgy írhatjuk le, ha példát/ képet festünk, amelyben egy egyén egy kis jégtáblán egyensúlyoz. Ez a jégtábla pedig a felszínen úszik. Amennyiben túl sokáig egy helyben maradsz, akkor a vízbe esel. Viszont, ha folyékony mozgásban vagy, nos akkor képes vagy egyensúlyban maradni. Lehet nehéz ezt az elvet felfogni, hiszen a fa hasonlat oly sokáig volt használva. Innen viszont a legyökerezett fa nem igazán hasznos, hiszen gyökerestől kitépődik, ha túl erős az előrehúzó energialendület.

Nem arról beszélünk, hogy adjátok fel az egyensúlyotokat és a földeléseteket. Csupán arra hívjuk fel a figyelmeteket, meg kell találnotok a módját annak, ne gyökerezzetek le annyira, hogy ne tudjatok tovább lépni a beérkező energiákkal. Ugyanis ahogy észrevettétek, ezek az energiák innen már nem szünetelnek, csak jönnek és jönnek. Nem igazán lesz időtök megállni és levegőt venni mielőtt a következő hullám megérkezik és előrelendít benneteket. Szóval igen, a megmérettetés halmozódik és egy új módon kell hozzáállnotok mint eddig. Eddig volt idő magatokba építeni/ szívni ezeket az új energiaszinteket. Volt idő hozzászokni, hozzáigazítani magatokat, mielőtt megérkezett volna a következő. Innen viszont szakadatlan folyamként érkeznek, szünet nélkül. Ezért van a megnövekedett nyomás, amit úgy éreztek, hogy szinte sosem tudtok megszokni. Eközben viszont valószínűleg nem tűnik fel nektek, hogy nagyon is jártasak lettetek ebben. A fizikai testetek lehet, hogy viharvert, de továbbra is előrefelé tud haladni. Ez azért van, mert már jól kiképeztétek magatokat, belejöttetek. Ha ez nem így lenne, akkor nem is lennétek kitéve ennek a szakadatlan energiafolyamnak. 

Lehet, hogy sokan ezt nem így érzik, mégis elmondjuk, sokkal erősebbek vagytok mint amit feltételeztek magatokról. Annak ellenére, hogy a fizikai testetek morog és nyafog, a sajgás és a fájdalom csak a műsor kedvéért van. Hiszen egyre jártasabb abban, hogy magába fogadjon bármit, aminek ki van téve. Szóval mindez a fizikai panasz, és a mentális mélyrepülés a ”műsor” miatt van, ha szabad így fogalmaznunk. Ti mind nagyon is jól fel vagytok készülve már ezekre a változásokra. Mindezek a tünetek olyanok, mint a hiányzó végtag fantomtünetei. A testetek még mindig úgy gondolja, hogy hangosan kell lázadnia az ellen, ami eléri. Így panaszkodni is fog és minden elérhető módon tudatni fogja veletek, hogy nem érzi nagyon boldognak magát ebben a pillanatban. Közben meg boldog, hogy panaszkodhat, ahogy minden egyes alkalommal hozzáigazítja magát az energiaszinthez. Fogadjátok ezeket a panaszokat annak amik, csupán a múlt vízhangjai, egy olyan időszakból amikor még sokkal törékenyebb egyének voltatok. Tanuljatok az új módon egyensúlyban maradni, úgy hogy közben elhajoltok, rugalmasak maradtok és követitek az áramlást, anélkül, hogy elveszítenétek a fókuszotokat vagy belső erőtöket. Lehet túl nagy parancsnak tűnik ez, de ti már a tudat alatt csináljátok is. Már csak annyi kell, hogy tudatosítsátok ezt az egész folyamatot. Innen pedig elkezditek megízlelni ezt az egész mozgást. Látni fogjátok, hogy egyre gyorsabban visz előre a végső cél felé, amiről mind álmodtok.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése