169. rész (2012. július 19.)

Ma tovább szeretnénk foglalkozni az idő témájával, hiszen előtérbe fog kerülni az elkövetkező időszakban. Korábban már elmondtuk, hogy ti mind jól be lettetek tanítva az idő lineáris (egymást követő) fogalmára, ahol ugye minden egymást követő mintában zajlik (múlt, jelen, jövő - Tom), ahol semmi nem változtatható meg, ami már lezajlott. Más szavakkal, egy egyenes idővonal fogalmatok van, amelyhez mindenki hozzá van láncolva. Olyan, mintha a kezeiteket és lábaitokat is megkötné ez az idővonal és a bolygón élő minden embernek irányítaná az életét.

Nos, hagy mondjuk el, hogy ti vagytok az egyedüli civilizáció az Egész Teremtésben, amelyik ilyen idővonal fogalom szerint él és hamarosan elszabadultok ettől a korlátozó idővonaltól és belemerültök az idő és lehetőség óceánjába. Ez zavarosan hangozhat és biztosíthatunk benneteket arról, hogy zavaros is lesz, hiszen olyan lesz, mintha szabadesésben lennétek azután, hogy oly sokáig korlátozva voltatok(egyhelyben). Engedjétek meg, hogy megmagyarázzuk.

Korábban már utaltunk arra a tényre, hogy hamarosan nyilvánvalóvá válik számotokra a múltatok, a jelenetek és a jövőtök,… s ez alatt azt értjük, hogy végre képesek lesztek elérni az idő teljes terjedelmét/kiterjedését, amely a teremtésben létezik. Szemtől-szembe találkoztok azzal a ténnyel, hogy többé már nem vagytok csak egy idővonal szigorú határai közé zárva, valamint azt is meg fogjátok látni, hogy egy olyan forrásból jöttetek, amelyik bele van merülve a teljes idővonal óceánba (az idővonalak összességébe - Tom), és már csupán ez elég lesz ahhoz, hogy „megszédüljetek”. E mellett képesek lesztek újra emlékezni a régi életetekre,… más szóval, az eddig végigjárt útra, amely által elértétek ezt a végállomást, ugyankor elkezditek felfedezni az összes idővonal végtelen kombinációját is, amely túlmutat rajtatok. Tehát, ahogy látjátok, ez igénybe fogja venni a feldolgozó képességeteket,.. főleg azokat az információkat lesz nehéz megemészteni, amelyek az eddig tanultakkal szemben állnak. Legalább előre szóltunk, s emellett már most megvan a lehetőségetek arra, hogy belekóstoljatok az idővonalak óriási óceánjába. A többieknek ez a felfedezés sokként fog érkezni, így kemény időszak lesz, amelyben könnyen elveszíthetik a józan eszüket.

Ahogy már régebben elmondtuk, a változások fokozatosan érkeznek, így valószínűleg az elmétekben már különböző lehetőségeket képzeltetek el arra, hogy ezek a változások hogyan fognak lezajlani. Reméljük, ez a mai téma más irányba terel benneteket és megértitek azt, hogy a szimultán (egyidejű) idővonalak hirtelen felfedezése/felfedése része lesz ennek a láthatatlan cunaminak, amire már utaltunk egy előbbi üzenetben. Más szavakkal, ne üljetek arra várva, hogy valami nagy kataklizma elindítsa a változásokat, melyre vágytok, hanem kezdjétek magatokat felkészíteni arra a tényre, hogy hamarosan el kell engednetek az egy idővonal fogalmát, vele pedig oly sok mindent, ami emberi lényként határozta meg az életeteket. Hiszen attól a naptól fogva a saját „fajtátok” között fogtok élni/tartózkodni, s képesek lesztek a különböző idősíkok között oda-vissza váltani, valamint képesek lesztek azon dimenziók között váltani, amelyekre oly régóta vágytok. Attól a naptól kezdve egy egészen új életmód számára nyílnak meg az ajtók, többé nem lesztek korlátokkal megkötve, melyek oly sokáig tartottak vissza benneteket.

Ne feledjétek, ezzel a szabadsággal sok-sok új felelősség is jár, valamint egy csomó új lecke is. Hiszen anélkül, hogy átadnátok magatokat az egésznek (hogy magatokba foglalnátok az egészet - Tom) és visszaemlékeznétek a határtalan multiverzumban való élet alapjaira, szó szerint belefulladtok ebbe a lehetőség-óceánba. Tehát, hallgassatok ide, mi megadjuk az alapokat ahhoz, hogy újra tudjatok úszni. Ezek a leckék számos formában és alakban fognak jönni.

Nagyon fontos, hogy hozzákapcsolódjatok ahhoz a belső szentélyhez, amelyről már szóltunk, hiszen onnan kapjátok a leckéket, de amennyiben elveszítitek a kapcsolatot vele, a külvilág lármája mindent meg fog tenni, hogy elrejtse az igazi hangot. Adjatok magatoknak időt és teret arra, hogy befelé tudjatok fordulni, különben elmerültök a lárma és dráma tengerébe, amely kezdene elmosni benneteket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése