164. rész (2012. július 11.)

Az emberiség évszázadokon keresztül olyan utak után kutatott, amely által elérheti az örök életet, s az eszközök pedig elég változatosak voltak eddig. Beletartoznak a legdurvább rituálék is, melyeknek az volt az egyetlen céljuk, hogy biztosítsák a halhatatlanságot. Ez több szempontból is téves elképzelés, hiszen senki sem halandó, csupán a hús és a vér szűnik meg létezni. Engedjétek meg, hogy megmagyarázzuk. A halhatatlanság utáni kutatás valahol nagyon mélyen gyökerezik az elmétekben, igazából egy visszhang a valódi önvalótoktól. Más szavakkal kifejezve, a hallhatatlan lelketek még mindig ragyog, még akkor is, ha halandó járműbe korlátozva is él, olyanban, amelyben ti is lakoztok jelenleg. E mellett a fizikai jármű úgy lett manipulálva, hogy az élettartama nagyban le lett csökkentve az eredetihez képest, így a haláltól való félelem sok ember elméjében uralkodik. Ezt könnyű megérteni, hiszen a bent levő éhség az élet, a bölcsesség, a szépség és a hatalom iránt, egy alapvető tényből ered. Abból, hogy halhatatlanok vagytok. De mivel alaposan el lettetek választva ettől a tudástól, egy nagy igény maradt mindenkiben, hogy megpróbáljátok visszanyerni ezt a halhatatlanságot,.. s ez a hatóerő azon őrület mögött, amit magatok körül tapasztaltok minden egyes nap.

Oly sok embertársatok tesz meg mindent, hogy újra elérje ezt a halhatatlanságot, de rossz irányba keresgélnek/haladnak. Ezt is könnyű megérteni, hiszen az egójuk ereje az, amely ezt a bent égő tüzet táplálja. Innen ered ez a nyughatatlan kutatás a kort meghosszabbító vegyszerek iránt, valamint minden olyan dolog iránt, ami megállíthatja az öregedést. Ez az egyik oldal, a másik oldalon pedig ott vannak azok a kapzsi/mohó emberek, akik annyi hatalmat és pénzt próbálnak felhalmozni, amennyit csak tudnak. Ezek mind ennek a betegségnek tünetei; a felejtés betegségének, amikor a lélek valahol elveszett útközben és az egó vette át az uralmat a mindennapi életben. Csak nézz szét és tisztán meg fogod látni, hogy sok ember mihez folyamodik, csupán csak azért, hogy fiatalnak és erőteljesnek érezze magát. Amikor pedig az egyszerű ön-fenntartás nem elegendő, akkor mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy legalább a történelem könyvekbe bejussanak, még ha ez azt is jelenti, hogy az emberi cselekvés legsötétebb zugaiba is kell belépni.

A halhatatlanságért folyó verseny egyre inkább lendületbe lép, ahogy egyre több ember érzi valami elkerülhetetlen érkezését. Olyan, mint amikor a gyorsan növekvő pánik uralja el a történéseket és semmitől sem rettennek vissza(hogy kipróbálják) az öröklét keresése közben. A legdurvább dolgokat hallhattátok, amikor már szinte semmi sem szent, még más ember húsa sem. Az úgynevezett orvosaitok kétségbeesetten próbálják megtalálni az első tablettát, amely majd megállítja az idő vasfogát az emberi testen és semmi sem tartja őket ebben vissza, s minden eszközt megragadnak, hiszen ez az öröklétre való igény egyre jobban kifejeződik.

Miért most jön a felszínre ez a kétségbeesés, most miért jobban, mint eddig? Nos, ezt könnyű megmagyarázni. Azért van, mert már sokan megértettétek az öröklét mítosza mögött lévő valódi igazságot. Azt, hogy létezik és ti vagytok az élő bizonyítékai ennek. Az emberiség nem egy “egyszeri csoda”, mint ahogy oly sokan gondolják. Az emberiség egy folyamat, örökkévaló ciklusa a halál utáni újjászületésnek, hiszen az örökké ragyogó lelketek részei/szikrái egy új testbe kerülnek minden egyes alkalommal, amikor a régi leszolgálta a célját (és lejárt). Miért kell sietni, amikor a világ összes ideje a rendelkezésetekre áll abban, hogy felfedezzétek ezt a világot, amikor minden egyes részét számos módon tudjátok megtapasztalni? Ez a pánikroham nem véletlen, de akik még nincsenek tudatában a saját halhatatlanságuknak is megérezhetik azt, hogy oly sokan vannak körülöttük, akit nem fertőz meg ez a pánik, mely az erre a helyzetre való rálátásotoknak köszönhető. Egyszóval, minél több lélek ébred fel a bolygón, annál nagyobb pánik lesz a többiek közt, hiszen megérzik, hogy az idő lejár(t) számukra. Azért, mert TI megteremtitek az új világot, ahol nincs se idő, se tér arra, hogy bármilyen trükköt előhúzzanak azok, akik még mindig a halandóság régi eszméjéhez ragaszkodnak. Ezért érzik azt, hogy valami történik és azt, hogy sokkal sérülékenyebbek, mint eddig.

Az egyetlen gyógyír, amit ki tudtak találni, az az, hogy megpróbálják távol tartani maguktól az elkerülhetetlent azáltal, hogy még kapzsibbá, erőszakosabbá és akaratosabbá válnak abban, hogy annyi mennyiséget harácsoljanak össze a gyorsan fogyó anyagi javakból/természeti kincsekből, amennyit csak tudnak, amíg idejük van rá. Nézzétek csak őket, ahogy rohangálnak, spekulálnak a piacokon, a testükbe fecskendezik a legkárosabb anyagokat, kiszipolyozzák az életerőt az embertársaikból azért, hogy feltöltsék a kamráikat. Mindez hiábavaló, ezt ők is jól tudják, de nem tudnak ellene semmit sem tenni. Valami mélyen bennük még nagyobb harácsolásra készteti őket, mert a kétségbeesés mély gödre minden egyes percben mélyebbre tágul/nő. Nem értik meg, hogy ez a lyuk abban a pillanatban be lesz tömve, ahogy felfedezik a valódi önmagukat, mert akkor ők is tudni fogják, hogy semmiben sem szenvednek hiányt, még az öröklétben sem, hiszen ti vagytok a csillagok gyermekei, s a fényetek örökké fog ragyogni még akkor is, amikor a fizikai testetek már nem. Nem szenvedtek hiányt semmiben sem, ezért a követelőző egó, mely az elmétek hüllő részében lakozik, el fog hallgatni, ahogy megnyíltok erre az igazságra.

Ahogy mondtuk, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, még az öröklétben sem, s amint a többiek körülöttetek is elkezdenek hozzákapcsolódni/elérni ehhez a titokhoz, a régi szétesése felgyorsul. Semmi nem tartja össze, csak az elmúlástól való félelem, de amikor az emberekből eltűnik(ahogy elengedik), többé már semmit nem fognak akarni a régi világból. A (tudatlan) tömeg fogy, a fent (vezetők) lévő pánik pedig fokozódik, ahogy egyenként álltok át az isteni oldalra. Egyre csak fogynak és egyre mérgesebbek e miatt. Figyeljetek oda, amikor meg akarnak érinteni benneteket a haragjukkal és megpróbálnak visszaterelni benneteket a karámjukba. Nem tudtok már bedőlni a trükkjeiknek, ha a szívetek középpontjában maradtok, viszont, ha elengeditek ezt a kapcsolódást, akkor újra bedőltök a félelemkeltésüknek. Tehát, tartsatok ki, kedveseim, a játék még csak most lendül be igazán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése