161. rész (2012. július 4.)

A mai üzenetben egy olyan témát részletezünk tovább, amelyet már érintettünk. A fizikai és mentális változásokat, amelyen keresztülmentek. Ez, mint ahogy tudjátok is, egy éppen most zajló folyamat, hiszen “átépítés alatt” álltok. Engedjétek meg, hogy megmagyarázzuk; az utazásotok a harmadik dimenziós létezésből a többrétegűbe, az, ami jócskán kimozdít benneteket a kényelmi zónátokból. Ez nem új hír számotokra, hiszen mindannyian számos időszakon át szenvedtetek már. Annyi „átépítésen” estetek már át, hogy már jól tudjátok mivel jár. Mind a fizikai, mind a mentális test ütött-kopott lesz ettől a folyamattól. Így sok ember számára ezek a “felemelkedési tünetek” - hogy ezt az ismerős kifejezést használjuk - néha túlterhelőek lesznek. Bizonyára ez nem egy olyan dolog, amit pozitívumként élnétek meg, de ahogy már említettük, ezek az evolúció jelei. Az ismert kifejezés: “nincs fájdalom, nincs nyereség”, ebben az esetben is teljesen igaz. Sajnos, néhányan elveszítik a “fájdalom” közepette a “nyerés” kilátásait(célt). Ez a folyamat annyira megterhelő, hogy sokan félre fognak állni és még mélyebbre süllyednek a kétségeikbe.

Ezt mi nagyon komolyan vesszük, hiszen tudjuk, sokan úgy gondolják, hogy most már feladják és kilépnek. Ezért szükséges ezen szavak és energia megosztása veletek, valamint e miatt fogtok hasonló más üzeneteket is látni az interneten. Számos módon támogatva vagytok, hiszen ti vagytok azok, akik a kényelmetlenség látszólag végeláthatatlan óráit kiálljátok.

Sokatoknak ez valamiféle büntetésnek tűnik, s ahogy fokozódik, még az is eszetekbe jut, hogy “miben tévedhettem, hogy így szenvedek?”. A válasz most is az, ami eddig, semmit nem tettetek rosszul, mindent jól csináltok és a megfelelő időben is teszitek ezt. Mivel az igazság az ilyen helyzetekben nehezen jön át, mi ezt újra és újra el fogjuk ismételni. Ez a folyamat gondosan meg lett tervezve, már jó előre, ti pedig gondosan figyelve vagytok, így semmi sincs a véletlenre bízva. A ti rálátásotok, viszont nagyon eltérő lehet, így bátran ismételjük ezt, mint egy mantrát, hogy ti tökéletesen ki vagytok egyensúlyozva és fel vagytok készülve a következő lépésre ebben az utazásban. Nincs semmi amitől félni kellene, kivéve talán a saját kitartásbeli és türelembeli hiányosságotoktól. Nagyon el fog fogyni, van akiben jobban, mint másokban, így jobb, ha találtok egy olyan helyet, külső és belső helyet is, ahol összekapcsolódhattok saját magotokkal és a testvéreitekkel is, hiszen nagyon fontos, hogy ne a magányba üljetek és szenvedjetek.

Ez nagyon fontos, hiszen csak úgy maradhattok ebben a versenyben, egész a célvonalig, ha tudatosak maradtok a hozzátok hasonló lelkekkel és még fontosabb, hogy kapcsolatban legyetek azzal a mindent kibíró és örökké tartó „erőteleppel”, amit mindannyian belül hordoztok. E mellett számos segítő kéz vesz körbe folyamatosan benneteket, csak kérjétek a segítséget, ha szükségetek van rá, hiszen addig nem avatkozhatunk bele, amíg nem kéritek. Ti mindannyian önálló lények vagytok, így teljes felelősségetek van afelé, hogy hogyan közelítitek meg ezt a folyamatot. Amennyiben magányosan akartok szenvedni, akkor ez a választásotok is tiszteletben lesz tartva. Amennyiben viszont kinyíltok és meghívtok minket, mi mindent meg fogunk tenni, hogy segítsük ezt a harmadik dimenziós létezés igáját cipelni.

Ezen az úton egyébként sem pusztán személyes okból vagytok, nem csak ezen bolygó miatt teszitek ezt, hanem az egész Teremtésért. Úgy tűnhet, ez az üzenet csupán még rátesz az eddigi nehéz teherre, mégis el kell mondanunk újra és újra, hogy a munka, amit végeztek az Egész Teremtésért van, még ha úgy is tűnik, akkor sem magányos az utazás. Illetve az lehet, ha úgy döntötök. Igazából jó társaságban utaztok, úgyhogy arra bátorítunk újra, hogy éljetek azzal a lehetőséggel, hogy kapcsolatba léptek az utastársaitokkal. Az utastársak alatt pedig gondolunk mind a jelenlévő társaságra, mind arra, akiket még nem ismertek. Oly sokan vannak és ha látnátok őket, a szívetek azonnal könnyebb lenne, egyből tudnátok, hogy még ha hosszú és meredek is az út, akkor is végig fogjátok csinálni. Oly sokan vagytok és oly erősek, szó szerint fényben fürösztitek ezt a bolygót már most is.

Kérünk benneteket, erre a fényre összpontosítsatok amint lépkedtek tovább ezen az utazáson, és ne essetek abba a csapdába, hogy a széteső régi világ reménytelenségét nézitek. Az csupán abban segít, hogy kisebbnek lássátok magatokat annál, mint amik vagytok. Soha többé nem szabad elfelejtenetek a nagyságotokat. Ez hozott el ilyen messzire benneteket és ez fog elvinni végéig. Csak TI tudnátok újra kicsinek látni magatokat, mert a világegyetem többi része csak a nagyságotokat látja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése