Ma folytatjuk az emberiség nagyság felé törekvésének történetét, hiszen ez az a szál, mely összeköti az összes üzenetünket. Amikor a nagyságról/nagyszerűségről beszélünk, akkor a szó minden jelentésére értjük ezt, hiszen olyan pompás/nagyszerű lények vagytok. Viszont, ahogy már az eddigi üzeneteinkben is említettük, mindezt elfeledtették veletek, amikor megérkeztetek ezekre a partokra, hiszen úgy volt tervezve, hogy ez a hely a tanulásra van szánva és arra, hogy visszaemlékezzetek. Egy olyan hely, ahol minden egyes lélek a legalacsonyabb szintről indul, és szó szerint felkúszik arra a csúcsra, ahonnan jött.
Tehát, annak érdekében, hogy valóban megtanuljátok, milyen nagyszerűek is vagytok, az összes nagyszerűségtől meg kellett fosztani benneteket, hiszen másképp nem tudtátok volna felismerni, vagy magától értetődőnek vettétek volna. Ez a bolygó az egyetlen hely, ahová valaki megérkezik és a kezdetektől tanulhat. Kemény munka és bátorság szükséges ahhoz, hogy keresztüldolgozzátok magatokat azon a sűrűségen, amely mindent befed ebben a környezetben. Olyan ez, mint egy edzőtábor, a legkeményebb/legkitartóbb lelkeknek. Azoknak, akik bármilyen heves ellenállás ellenére is kitartanak az előrehaladásban. Nagyon-nagyon sokan várnak a sorban arra, hogy beléphessenek ebbe a birodalomba és részesei legyenek eme ragyogó kiképzésnek, hiszen ez volt az eredeti terv. Sokan már el is végezték és hazatértek a kellemes emlékeikkel.
Ez, viszont már nagyon régen volt, hiszen a bukás utáni történelem teljesen eltér ettől. A trükközők - akik idejöttek és lerohanták a kiképzőterepet - nem szándékozták folytatni ezt a természetes folyamatot. Minden fejlődést megállítottak, csak a legszükségesebbeket engedték tovább, hogy uralmuk alá hajtsák az egész bolygót. Sikerrel is jártak, hiszen bármerre is nézel, jól láthatod ezt. Igen, az emberiség fejlődik/fejlődött, de miben is? Ellent kell mondjunk mindazoknak, akik úgy vélik, hogy az emberiség a fejlődésének csúcsán áll és annak is, hogy primitív fajokból fejlődtek valami nagyon fejlett/előrehaladott lényekké. Egy képzetlen emberi szem számára lehet, hogy így tűnik, de a multiverzumban mindenki másnak nyilvánvaló a valóság.
Nagyon messzire távolodtatok az eredeti útvonalatoktól, így megtörtént az elhatározás, hogy újra a megfelelő mederbe hozunk benneteket. Innen ez a hirtelen bejelentés az ébredésre… S ez a felébredés abba a szakaszába jutott, amelyik a legfontosabb állomás az emberiség történelmében. Innen már nincs lehetőség a visszafordulásra, bármennyire is próbálnak azok az erők (a trükközők - Tom) a régi vágányhoz/mederhez kötözni benneteket, azáltal, hogy még mindig alkalmazzák praktikáikat/varázslataikat.
A folyamat kritikus szakaszba jutott és többé már nem állítható meg, mert az úgymond kritikus tömeg meghaladta a felállított alsó határt. Vagyis, megfelelő számú lélek mond(ott) igent arra, hogy részt vesz ebben a folyamatban. Túl sokan vagytok, akik már eléggé kinyitottátok a szemeiteket az igazságra, valamint megnyitottátok a szíveteket a belső lángra. Tehát, még ha bizonytalannak is tűnik a talaj és bukdácsolódásnak érzitek, per pillanat tudjátok, hogy a felszabadulásban való sikeretek garantálva van. Nem csak magatoknak, hanem a bolygónak is, melyet mindannyian nagyon szeretünk.
Ne gondoljátok, hogy ez egy könnyű díszmenet lesz, ahol csak zászlót lobogtatva integettek, de talán ezt nem is kell mondani, mindannyian ráébredtetek már erre. A kemény munkátok nélkül idáig sem jutottatok volna és a jutalom nem is marad majd el. Ez most elég jelentéktelen ígéretnek tűnhet, hiszen ez a folyamat szinte soha véget nem érőnek látszik. Megértjük ezt, hiszen ez az utolsó szakasz a legnagyobb kihívásokkal teli. Az, amelyben minden, amit megszoktatok, szó szerint eltűnni/foszladozni látszik a kezeitek között. Úgy érzitek, mintha üres tér előtt állnátok, ahol már semmi más nem maradt amibe kapaszkodhattok, csupán a reményeitek és a hitetek. Még az ezekbe való kapaszkodás is eltűnni látszik, ahogy szembe találjátok magatokat az egymás után érkező kihívásokkal. A múlt elengedésének félelméhez társul még a harag és a kétségbeesés is. Hiszen nem ismertek mást, csak a múltat, a jövő pedig füstbe veszni látszik, ahogy a világ minden sarkában tornyosul a feszültség. Ez a harag és kétségbeesés megtalálja a módját, hogy még a fényhordozók között is jelen legyen.
Ne csapjátok be magatokat, ti sem vagytok immunisak arra, hogy a félelem mélységeibe essetek, és ez néha akár kétségbeesett tettekhez, vagy szavakhoz is vezethet. Kérünk benneteket, ne adjátok meg magatokat ennek a haragnak, azáltal, hogy önmagatokat marcangoljátok, ha egy kicsit visszaestek. Ez a visszaesés természetes, s próbáljátok megállni, hogy nem büntetitek magatok azért, ha egy kicsit kihagyott/lankadt a figyelmetek. Hiszen ez csupán egy rövidke pillanat/kihagyás. Ne engedjétek, hogy emiatt elveszítsétek a képeteket a valódi önmagatokról, mely ott van – ez a kis, látszólag esendő, segítségért kiáltó – személyiségetek alatt. Ti nem vagytok esendőek és kicsik, még akkor sem, ha a cselekedeteitek mást akarnak sugallni. Igenis, ragyogó mintaképek vagytok, akik érdemesek a szeretetre és dicsőítésre. Nézzetek túl ezen a vékony emberi esendőségen/törékenységen, kedveseim, különösen a jelenkori periódusban. Máskülönben könnyen elveszíthetitek a mindez mögött meghúzódó igazság képét. Soha nem voltatok még közelebb a valódi énetekhez, ahhoz a nagyszerűséghez, amely a sokatokat befedő félelem alatt van. Egy kis karcolás, egy csepp önszeretet és gyengédség ki/fel fogja hozni a felszínre. Tehát, amikor a félelem taszít rajtatok egyet, hagyjátok abba önmagatok ostorozását és kezdjétek el egyre jobban szeretni és dédelgetni magatokat. Ez nagy változást fog hozni a világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése