92. rész - a félelem elhagyásának fontossága

2012. február 26.

Lehet, hogy néhányan már érzitek az elkülönülést, ami egyre erősebbé fog válni. Ahogy már említettük, be fogtok lépni az elkülönülés/elválasztódás állapotába, ami egyfajta bizonytalanságot is hordoz magával. A bizonytalanság kellemetlen érzése egy kicsit enyhülni fog. Az előzőleges programozásotok, hogy képesek legyetek a játékban részt venni, szinte lehetetlenné tette, hogy kiléphessetek belőle. Túl sok félelem lett a programba integrálva,… félelem mely azonnal megjelenik, ahogy megpróbáltok kilépni belőle. Most viszont már sikerült a szolgaságból egy olyan szinten kiszabadítanotok magatokat, hogy ez a belétek ültetett félelem elkezdi elveszíteni a fogását. Ennek sok következménye lesz, s ez lesz a legnehezebb teher, melyet le kell, hogy vessetek. Ez a félelem biztosítja azt, hogy a programhoz ragaszkodjatok (ahhoz tartsátok magatokat). A program alatt azt értjük; ami szolgaságban akarja tartani örökre az emberiséget.

Kedveseim, a félelem egy súlyos béklyó, s ahogy sikerül ledobnotok magatokról, látni fogjátok, hogy mennyivel könnyebbek is vagytok nélküle, és az utazásotok lendületet kap. Éles ellenállást fogtok tapasztalni azokkal szemben, akik még mindig a régi programba vannak ágyazva, hiszen a félelmük csak még magasabbra hág, mert annyi biztosra vett dolog hullik szét a szemük előtt. Semmi sem olyan ragályos, mint a félelem, futótűzként terjed és felperzseli a társaitok utolsó akaraterejét is. Ti, akik sikeresen megszabadultatok a félelemtől, elkülönülve fogjátok nézni, ahogy a világ az őrületbe korbácsolja önmagát.

A félelem számos módon jelenhet meg, több alakban és formában is. Csak azok tudják megtalálni az erejüket, akik mentesek a félelemtől. Láthattátok tavaly tavasszal, hogy az arab államokban a félelem hiánya milyen szinten tette lehetővé, hogy az embereknek visszaigényeljék a hatalmukat. A félelem nélküli emberek megtalálják az eszközöket arra, hogy problémáikat megoldják, akár békés módon is. A félelemmel teli emberek viszont, általában az ösztönösebb, alantasabb módszerekhez folyamodnak.

Egyre többen találjátok meg a hatalmatokat, ahogy a félelem kiűzettetik a partjaitokról, így a cselekedeteitek egész másfélék lesznek. Ti lesztek az egyensúly mindebben a félelemben és haragban, s ezt az egyensúlyt képesek is lesztek fenntartani, bármi is történjék. A magvatokban megtalálhatjátok azt a békét és nyugalmat, amelyről már beszéltünk és így képesek lesztek nyugodtak maradni, pont úgy, mint a vihar közepe. Ez nem csak a ti javatokat szolgálja, hanem azokét is, akik már eléggé felébredettek körülöttetek, s olyanok lesztek, mint egy világítótorony. Segítségetekkel azok az emberek, ha úgy döntenek, elérhetik a békés kikötőt. Ez az akarat játéka, s csak azok csatlakozhatnak, akik úgy döntöttek. Viszont, tiszteletben kell tartani azok döntését is, akik továbbra is a viharban szeretnének hánykolódni, még akkor is, ha ezek közül sokan éppen a szeretteitek közül vannak. Nem a ti feladatotok az ő életük védelme,… a ti feladatotok az, hogy világítótornyok legyetek. Ez néha nagyon fájdalmas lehet, látni, ahogy a többiek hánykolódnak és le-lesüllyednek a habokban, de ne hibáztassátok magatokat a többiek cselekedeteiért/választásaiért.

Mindig tartsátok égve fényeteket, mert szükség lesz rá, s azáltal, hogy a saját igazságotokban vagytok, a többiek is könnyebben felismerhetik saját igazságukat, amikor eljön az ideje - de nem akkor, amikor ti úgy gondoljátok, hogy eljött.

Ezt az üzenetet többször is el fogjuk ismételni. Ennek igazságát jól ismerhetitek szívetekben, de mivel oly sokáig voltatok emberek, mely mély benyomást tett rátok, így időbe telik, hogy kitaláljatok ebből a programból (amely meghatározza, hogy mit gondoljatok és hogyan cselekedjetek). Végre elkezditek megízlelni a programozástól mentes szabadságot és soha többet nem lesztek puszta emberek. Ismét teljessé váltok. Eljött az idő, hogy ismét ragyogjatok, kedveseim, mert ahhoz képest, hogy milyen erős Fény van bennetek, eddig csupán csak halvány gyertyafény voltatok. Csapjátok fel a kapcsolót és árasszatok el mindent Fényetek erejével! Már alig várjuk, hogy meglássuk, milyen hatással van a többi emberre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése