124. rész - a türelmetlenség a haladás jele

2012. április 23.

Légy hálás az ellenállás minden egyes pillanatáért, kedvesem. Hiszen ez egy biztos jel arra, hogy haladás történik. Amikor ellenállásra utalunk, akkor azokat a pillanatokat értjük alatta, amikor türelmetlenséget éreztek, hiszen nem látjátok a kemény munkátok eredményét. Ez a türelmetlenség egy biztos jel arra, hogy előre haladtok, hiszen akik a teljes tagadás sekély vizeiben állnak, nem érzik ezt.

Sok embernek ez a megvilágosodás útja ostobaságnak tűnik. Valami olyan dolognak, amellyel a befelé irányultak foglalkoznak csak. Számukra valami csak akkor lehet hasznos dolog, ha közben félretolják az önvaló érzését, és csak vakon lépdelnek tovább a megszokott vágányon. Ők bármi mást csupán a zavart elme cselekvésének vélik. Valami olyannak, amit csak azok tennének, akik elveszítették a valóságérzetüket. Abban igazuk is van, hogy végül csak azok tudnak átjutni a másik oldalra, akik elengedik mindazt, amit emberi mércével „normálisnak” tartanak.

Azt választottátok, hogy széttépitek a fátylat. A többiek továbbra is el vannak vakítva a heves színpadi lámpáktól, így még azt sem látják, hogy ők is csupán színészek a színpadon, nem pedig igazi élőlények a valóság egy kis részében. Ti meghallottátok a hívást a színpadon túlról, de nem tudtok csak úgy kilépni és újra teljessé válni. Lekapcsolni magatokat a színjátékról/drámáról - melybe oly sok élettartam során részt vettetek - nem olyan egyszerű. Ez egy folyamat, amely sok mindent igényel. Nem azért tart el egy ideig ez, mert nem vagytok elég „jók” ahhoz, hogy gyorsan befejezzétek. Nem, hanem a pajzsszerű védőgátak miatt. Már így is egyfajta nézőkké léptetek elő, hiszen jól látjátok, hogy egy nagy színjáték zajlik, amely csupán néhány lényt szórakoztat (elit – Tom) a többiek kárára. De ezt a többiek nem látják meg, csak eljátsszák a szerepeiket ebben a kosztümös darabban.

Bármit, amit teszel ebben a folyamatban, az az eddig tanított „józan ész” ellen való. Minden téged ért benyomást felül kell írni és kitörölni, ez pedig nem csak úgy magától zajlik, ebben neked is aktívan részt kell venned. Ez mentálisan és fizikailag is megterhelő lesz. Még szinte levegőt venni is nehéz ezekben a napokban, hiszen mindig belebotlasz valamibe, ami már évezredek óta benned ragadt. Végül annyi dolgot el kell engedned, hogy úgy érezd, alig van már valami, ami összetartana. Állandó áramlatban vagy, minden állandóan változik kívül is és belül is. Nem tudsz hátradőlni és megnyugodni egy percre sem, az egész folyamat túl soknak tűnik. Hadd mondjuk el, pontosan ott vagy, ahol szeretnél is lenni.

Nem érzed a végét a folyamatnak még, csak azt érzed, hogy darabokra vagy szedve és alapoktól újraépítve. Így jogos, hogy töredezettnek érzed magad és elveszettnek. Mi átlátjuk az egészet és biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan ismét teljesek lesztek, a változás folyójában vagytok, változik a testetek és a lelketek is. Ez nem egy olyan hely, amely azoknak való, akik csupán a lábujjhegyüket szeretnék bemártani. Nem, teljesen bele kell merülni, közben kockáztatva azt is, hogy elveszítitek magatokat. Tehát ez egy olyan dolog, amelyet csak teljes odaadással, tiszta szívből lehet megtenni (nem csak úgy félig akarva – Tom). Ezt nem csak próbálgatni kell, ezt vagy 100%-ban csinálod vagy ne is csináld. Azért jöttetek, hogy ezt véghezvigyétek, és nem vagytok azok a feladós fajták. Merüljetek alá még egyszer, kiváló úszók vagytok, és meg tudtok küzdeni bármilyen beérkező hullámmal/áradattal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése