112. rész - távoli múlt, felsőbb én, aspektusok

2012. március 30.

Ma megragadjuk az alkalmat és bepillantást nyújtunk a távoli múltatokba, ugyanis ez egy kis fényt fog vetni a jövőtökre. Jól eltávolodtatok az eredetetektől, hiszen a világegyetem polgárai vagytok, ami messze meghaladja a jelenlegi megértéseteket. Most nehéz ezt az információt továbbítani nektek, de eljön az idő, amikor ez a tudás természetes lesz számotokra.

Ez nem új információ, hiszen távolról érkeztetek, de ez a tudás alaposan el lett rejtve előletek, különben túl sok problémát okozna a jelenlegi életmódotokban. Ugye azt tudjátok, hogy leélni egy élettartamot elnyomott emberi lényként a bolygótokon nem egy egyszerű feladat. Ha ismernétek a származásotok eredetetét, akkor viszont még nehezebb lenne. Ezért lett előletek elrejtve az igazság.

Ha mindent a valódi fényében látnátok, akkor a félelem, amely annyi emberi szívet beborít, elviselhetetlen lenne, és már rég elmenekültetek volna erről a bolygóról. Most jött el az ideje, hogy emlékeztessünk benneteket a csodás voltatokra, és arra, hogy az ezeket az igazságokat elrejtő fátyol egyenként el lesz tüntetve. Emberként először fogjátok látni a távoli múltat, vagyis a távoli jövőt. Mert az az igazság, hogy még ha évszázadokat is töltöttél ezen a kis bolygón, akkor is távoli helyről érkeztél, mely messze-messze a jövőben található, így valójában időutazók vagytok több szempontból is. Ezt nehéz felfogni, de hadd emlékeztessünk, hogy az idő fogalmát - melyet olyan nagyra becsültök a világotokban - egyik élőlény sem tapasztalja (érzi valós időnek – Tom). Az idő nem az a meghatározott, korlátozott fogalom, aminek tartjátok, ezért lehetetlen egy dolgot a másik elé helyezni. Számunkra egyszerre történnek a dolgok, viszont más síkokon játszódnak le, így az ezeken az idővonalakon való „oda-vissza” ugrálás egy olyan jártasság, melyet régóta tökéletesíthettünk. A ti időfelfogásotokból nézve mi mind a jövőből szólunk hozzátok, pont ahogy ti is csodálattal és lenyűgözve nézhetitek a(z egyik) személyiségeteket a Föld bolygón zajló drámában játszva.

Ez megint csak zavaró lehet, hogy számos személyiség van, számos szintet vagy dimenziót benépesítve. Viszont lesz, akinek ez a fogalom nem elképzelhetetlen és nem is lesz nehéz megérteniük. Az úgy nevezett „magasabb önvalód” pedig egy időben több valóságot él meg a teremtés különböző pontjain. Ezzel kapcsolatban el is árulunk egy kis titkot: mindazok a részeid, melyek per pillanat nincsenek a törékeny emberi testedben, nagyon-nagyon kíváncsiak arra, hogy e testi részed mit csinál. Tehát nagy figyelem kíséri a Föld bolygón zajló 2012-es évi történéseket. Te vagy a figyelem középpontjában. Nem csak mi figyelünk rátok, hanem a Ti összes részetek is!

Sokan közületek már töprengtek azon, hogy mi is a „felsőbb én” fogalma, valamint ennek az „önvalónak” a különböző aspektusai. Nekik ez, hogy több aspektusod segít téged (különböző módokon) nem meglepő. Annyiszor hallottuk már azt a kérdést: „ki vagy te?” Az emberek be akartak minket, arcnélküli lényeket – melyekkel a csatornákon keresztül kommunikáltok – azonosítani, a válasz pedig egyszerű: mi TI vagyunk. Mi Ti vagyunk, mint a lényetek részei. Ezért ti is MI vagytok, így semmilyen módon nem vagyunk idegenek egymásnak. Mi csupán megtartottuk azt a képességünket, hogy a Teljes teremtés összességével kapcsolatba tudjunk lenni, ti pedig már oly régóta elkülönültetek ugyanettől. De most eljött az idő, hogy újrakapcsolódjatok, az elveszett részeitek a többi TI-hez és újra teljesnek fogjátok érezni magatokat.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy a mai üzenet több kérdést fog felvetni, mint amennyit megválaszolt, de meg szeretnénk jegyezni, hogy ez csupán egy a sok üzenet közül, amely be fogja tömni ezt a zavart. Emellett más módon is közelebb fogtok kerülni hozzánk, sokatok számára a közvetlen kommunikáció is elérhetővé válik.

Örülünk, hogy újra fényre kaptok és eljön a végső újraegyesülés. Már várjuk, hogy visszatérjetek a családba. Nagyon bátrak és úttörők vagytok, a saját magatok legnagyrabecsültebb részei.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése