77. rész - a világűr maga az élet

2012. január 23.

A mai üzenetben egy eddig érintetlen témáról szólunk. A kapuk/portálok ki lettek nyitva és érezhetitek a benti légkör szívóerejét, ahogy a külső légkör megpróbálja hozzáigazítani magát. Pont olyan, mint amikor kinyitnak egy óriási ajtót és a nyomáskülönbség kiegyenlítődik.

Ez a szívóerő-érzés nem egy kellemes dolog. Sőt, lesz akinek egyenesen rémisztő. Úgy érzed, hogy fejest zuhansz valamibe, aminek nagyon erős vonzereje van. Olyan valamibe, ami elől nem lehet menekülni. A látszattal ellentétben, nem sötét és nem is üres. Annyi napfény van benne, hogy nem is tudod felfogni/érzékelni. Tudjuk, hogy csak hasonlatokban lehet ezt leírni, hiszen lehetetlen pontos képet nyújtani a folyamatról. Olyan, mintha az általatok ismert fekete lyuk rántana be benneteket. Valójában ez is történik. Csak ellentétben azzal, amit a tudósok leírnak, ez nem jár teljes megsemmisüléssel, sőt! Ez egy újjászületési folyamat. Amint beléptél ebbe a portálba/kapuba, már nincs többet visszaút. Nem tudod visszacsinálni az újjászületést. Vissza fogod nyerni ugyanazt az erőt, amivel mindig is rendelkeztél, mielőtt lejöttél volna ide, erre a harmadik szintű bolygóra.

Az emberek mindig féltek, tartottak a világegyetemtől, hiszen annyi információt tartalmaz, melyet nem tudnak felfogni. Ezáltal újra emlékeznek arra, hogy el vannak különítve ettől az információtól, és nem tudják hogyan és mikor tudnak ismét kapcsolódni hozzá. A világűr nem ürességből áll, hanem maga az élet. Az emberek számára az a probléma, hogy nem tudnak kibékülni azzal, hogy ők csupán parányi játékosai ennek. Évszázadokig úgy nevelték az emberiséget, hogy ők a teremtés legmagasabb pontjai és a légkör korlátain kívül nem létezhet semmilyen fejlett életforma. Milyen sokként fog benneteket érni, amikor nyilvánvalóvá válik az, hogy csupán parányi cseppek vagytok az élettel teli óceánban. Intelligens életre utalunk, nem bármi primitív baktériumra. Nem, egy rakás nagyon fejlett civilizációról beszélünk.

Ez sokként fog benneteket érni, főleg a tudományos köröket. Hiszen ők most még azt is kijelentik, hogy azok a természeti törvények, melyek titeket irányítanak (melyek rátok vonatkoznak), a teljes teremtésre is vonatkoznak. Tehát az élet csak ezen a bolygón lehet szerintük, mert itt adottak a feltételek és pont. Ezt a korlátozást nem ők erőltették magukra, hanem azok, akiknek érdekükben áll e képzeletbeli falakon belül (bezárva) tartani benneteket. Így a tudósokat nem kritizáljuk, csupán szeretnénk kinyitni a szemeiket azoknak közülük, akik eléggé éberek, hogy ráébredjenek, ezek a korlátok jóval szűkebbek, mint a valóság. Fontos, hogy néhány elme nyitott legyen már, mielőtt a gátak teljesen kinyílnak. Különben nem lesz olyan, aki képes lesz kezelni ezt a fajta információt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése