65. rész - nem te vagy felelős mások tudatának emeléséért

Már korszakok óta az emberiség azzal kínlódott, hogy megtalálja a visszautat a gyökereihez, de az erőfeszítései sikertelenek voltak. A felélem és a kapzsiság által irányított világba süllyedve találta magát. Most eljött az idő, hogy kitaláljatok ebből a szenvedés-labirintusból, és sokatok számára a sötét alagút végén lévő fény egyre közelibb. Szinte öröm nézni, hogy szó szerint egyre fényesebbé váltok ebben a pillanatban is, és ehhez csupán az elegendő, hogy megnyissátok magatokat a saját (belső) nagyságotokra. Abban a pillanatban, ahogy a hatalmatokat már nem külső erőknek adjátok, az összes bilincs lehullik, és nagyon rövid időn belül úgy fogjátok érezni, mintha soha nem is lett volna rajtatok. Könnyűnek tűnhet, de ti mindannyian tanúsíthatjátok, hogy távolról sem az.

Hosszú utat tettetek meg és sokkal rövidebb idő alatt, mint azt mi előre láthattuk. Magatokra vállaltátok azt, hogy biztosítsátok, a Fény lesz ismét az úr ezen a bolygón. Az ebben való elhatározásotok pedig elég erős volt ahhoz, hogy a sötétséget néhány elkülönült sarokba űzze. A felszínen még úgy tűnhet, ennek éppen az ellenkezője igaz, és hogy a sötétség átjárja még az embertársaitok magját is. Jusson eszedbe, hogy ez a meggyőződés csupán azoknak a malmára hajtja a vizet, akik abba az illúzióba kapaszkodnak, hogy ők a világ irányítói, így meg is fognak mindent tenni, hogy ezt a látszatot fenntartsák. A jártas szemnek, vagyis szívnek viszont az igazság könnyen észrevehető és nagyban eltér attól, amit a hírek tálalnak elétek napi szinten.

Már számos alkalommal érintettük ezt a témát és még fogjuk is, mert nagyon fontos, hogy ne higgyétek el a sötét lények propagandáját. Sokan már nagyon jól tudjátok ezt kezelni és a „külső világot” már csak egy képzeletbeli részletnek tekintitek, mely arra hivatott, hogy az érzelmeiteket felkavarja, különösen a negatív érzelmeket.

Számotokra a valódi világ az, amihez közeli kapcsolatban érzitek magatokat. Ahhoz a világhoz, ami szeretettel és együttérzéssel van tele, és amelyben ezzel a rezgéssel kapcsolódtok össze a többiekkel. Egy kívülállónak ez csupán egy megtévesztett elme ötletének tűnik, de valójában ez történik éppen. A világ – ahogy most ismered – két részre szakadt. Az egyik rész nem akarja elengedni a régi életmódot, a másik rész – mint ti is – pedig tudatos döntést hoztak, hogy megemelik a saját rezgésszintjüket. Ebből kifolyólag a „csoportok” nagyon elkülönültnek érzik magukat a másik „csoport” világának történéseitől. Ezidáig nem tudtátok teljesen elkülöníteni magatokat a régi életmódtól, de soha ne kételkedjetek abban, hogy rövid időn belül elszakadtok tőle. Ezidőtájt azok, akik még mindig a régihez ragaszkodnak, érezni fogják a félelem nehéz terhének növekedését, ahogy a társadalmuk alapja szétesőben van. A szakadék azok közt, akik egy másik világra szegezték a tekintetüket és azok közt, akik bebetonozták a lábukat a régi világba, egyre csak tágul.

Ez számos kihívással fog járni, hiszen oly sokan kapcsolódtok még a családotokhoz és barátaitokhoz, érezni fogjátok a szakadék megnyílását közöttetek. Az eltérő rezgésű emberek közötti kommunikáció egyre nehezebbé fog válni, valamint számos félreértés fogja tarkítani, ez pedig sok szívfájdalomhoz vezet majd, amikor valakit el kell hagyni, mert nem akarsz majd többet ellenállni a lefelé húzó hatásának. Mi megértjük, hogy ez a felszabadulási folyamat fájdalmas sokaknak, de mégis azt mondjuk, hogy a prioritás a felemelkedésetek befejezése kell, hogy legyen. (Ez kell, hogy elsőbbséget élvezzen. – Tom) Ne ess abba a csapdába, hogy te vagy a felelős a körülötted lévők tudatszintjének megemeléséért. Ugyanis, amikor ezt megpróbálod, akkor le fogja húzni a tiedet. Ahogy már mondottuk, ti az útjelzők (útmutatók) vagytok, nem a pásztorok. Jó ezt észben tartani az eljövő periódusban, mert lesznek sokan, akik azzal fognak fáradozni, hogy megpróbálják a közeliek tudatszintjét megemelni.

Azzal is tisztában vagyunk, hogy sok embernek a bolygón történő szenvedés látványa azt az érzetet kelti, hogy a világ már meggyógyíthatatlan, de ez távol áll az igazságtól. A sötét erők mindent meg fognak próbálni, ami csak a kezük ügyében van, hogy az emberektől távol tartsák a reményt, valamint hogy félelemben tartsák őket. Ezért ne lepődjetek meg, ha valami drasztikus történik. Ez lehet emberi erőszak is, de akár olyan katasztrófa, ami úgy tűnhet, hogy a Földanyától jön (természeti katasztrófának tűnhet). Mindig láss a fejcímek mögé. Tudd, hogy ez csak egy műsor a tömegnek, egy hiábavaló próbálkozás a fény visszatartására. Nos, ez hiábavaló, mert az idejük lejárt, és el kell hogy engedjék az emberek elméjét és szívét örökre.

Örvendezzetek kedveseim, hiszen a valódi szabadság első ízét fogjátok megtapasztalni, mert a következő év (2012. - Tom) jelzi a régi rendszerből az újba való átmenetet és az új, szabad emberi fajt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése