46. rész - testünk átalakulása

Ismét arról a folyamatról szólnánk, ami a testetek frissítését/felfejlesztését érinti (upgrade). Amint már mondtuk, ez a folyamat még messze nem ért véget és sokan érezni fogják a beáramló energiák erős lökéseit. A 11.11.11. mágikus dátuma nem a megpróbáltatások végét jelentette, csak egy fontos pont volt, ahol az energiák összpontosultak. Ez az energiaösszpontosulás nem csak a testetekre volt fontos hatással, hanem az egész bolygótokra. Nem csak az élő és lélegző lényekre, de még a mozdulatlan anyagra is. Ezidáig soha nem érte a bolygótokat ilyen heves energia. Elégedettek vagyunk az eddigi eredményekkel és az elkövetkező periódusban az új energiák még jobban felkorbácsolják a jelenlegi mozgást/történést akkora mértékűre, hogy az egész bolygót átmossák.

Akik nagyon szenvednek ezen energiák fizikai hatásától, azokat se ragadja magával a félelem, ezt nem győzzük kihangsúlyozni még akkor is, ha a test úgy tűnik, hogy épp hullik szét. Időbe telik, amíg hozzáigazodik ezekhez az új frekvenciákhoz, melyet nem lehet semmi eddigihez hasonlítani. Nem véletlen, hogy ennyi jelet ad a testetek, vegyétek úgy, hogy átépítési folyamat történik épp.

Különböző sajgás és fájdalom jelentkezhet, valamint az emésztőrendszer tisztulása, illetve érzelmi tisztulás, mely akár szomorúság, könnyre fakadás formájában is jelentkezhet, ahogy a régi energiák elhagynak, hogy új helyet csináljak az új és energetizáló energiáknak. Tekints rá úgy, mint a tavaszi nagytakarításra, még ha a naptár most éppen nem is tavaszt mutat.

Ne ess kétségbe, ha nehéz most összpontosítanod és mintegy elveszettnek vagy összezavarodottnak érzed magad. Tudd, hogy ez ennek a folyamatnak a természetes velejárója. Nem vagytok egyedül, mi segítünk, hogy fenn tudjátok tartani a fejeteket a víz felett. Ne essetek vissza a régi megszokásokba, csak mert még nem látjátok a dolognak a pozitív végeredményét. Soha senki nem mondta, hogy az út könnyed része lesz ez, ahogy hangsúlyozzuk az utolsó szakaszban lesz a legtöbb kihívás/megmérettetés.

Lélegezz együtt és kapcsolódj a szívedhez és minden jó lesz, ha kell, kérj a többiektől segítséget, azoktól, akiken látod, hogy erősek és tudnak neked segíteni, haladj tovább bármi is történjék. Azok, akik megpróbálnak lehúzni, őket minden áron el kell kerülni. Pontosan ott vagy, ahol lenned kell és nagyon is elégedettek vagyunk azzal a hatalmas erőfeszítéssel, amit véghezvisztek mindannyian. Folytassátok a jó munkát kedves lelkek és hamarosan már a csendesebb vizeken fogjátok találni magatokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése