40. rész - a segítőkről és az igazi otthonunkról

Ma a felettetek (a légkörben) lebegő lényekről fogunk szólni. Sokan nehezen hiszik el, hogy nem egyedül vagytok a világegyetemben, de ezt most tegyük félre. Röviden már szóltunk erről, de hadd részletezzük, hogy milyen nagy hadsereg – ha hívhatjuk így – vesz körbe benneteket. Kicsit vonakodva használjuk a „sereg” szót, mert ez általában egy olyan csengést hordoz, hogy azért jöttünk, hogy elfoglaljuk a gyönyörű bolygótokat. Semmi nem állhatna távolabb az igazságtól. Mi azért vagyunk itt, hogy biztosítsuk a szabadságot az emberi fajnak. A szabadság, mely olyan hosszú ideje nem jött el.

Ahogy már mondtuk, ez a multiverzum annyira összekötött, hogy ha egyik sarkában valami félresiklik, akkor az komoly hatást fejt ki az egészre. Régóta magatokra vagytok hagyva a berendezéseitekkel és a káros következményeit még a legvakabb vak is láthatja. Ahogy már többször is mondtuk, ez rátok lett bízva, hogy magatok oldjátok meg, de ahogy bebizonyosodott, a feladat lehetetlennek bizonyult külső beavatkozás – vagy ha úgy jobban tetszik segítség – nélkül.

Ez érzékeny téma sokatoknak, mert sokan azt szeretnék, ha ti magatok oldhatnátok meg a dolgaitokat, illetve sokan úgy vélik, hogy ami nem a partjaitokról származik, az csak sötét szándékkal jöhet, bármilyen szép álarc mögé is bújik. Nem hibáztatunk benneteket ezért, hiszen utoljára épp így történt, de most eljött az idő, hogy a fény megérkezzen. Olyan mennyiségben és erőben érkeztünk, hogy nincs az a sötétség, ami valaha is visszatarthatna benneteket.

Kik is vagyunk mi, kérdezhetnéd. Sokan a jövőből érkeztünk, és nem is csak tőletek idegen világokból, de ezt sokatok nehezen emészti meg. A jövő fogalmát még nehezebben értitek meg, mint a másik bolygó vagy a multiverzum más részének fogalmát, tehát kezdjük ezzel.

Ugye erről már szóltunk, ti az időt, az idővonalat egy filmtekercsként látjátok/vélitek, amelyet nem lehet megállítani, és ami az egyetlen létezés mindenhol, a bolygótokon kívül is. Ez nagyon távol áll az igazságtól, hiszen a multiverzum egy vég nélküli egymásba kapcsolódó idővonalak hálójából áll, amelyek más sebességgel zajlanak, más irányba tartanak. Ahogy megváltoztatod az időről való gondolkodásod, könnyedén fogsz úszni ebben a végtelen lehetőségek óceánjában. Mondjuk úgy, hogy mi kiváló úszók vagyunk már, és a legfejlettebb módon tudunk navigálni ezeken a vizeken, a szabad akaratunkkal előre és hátra tudunk váltani az elérhető idővonalakon.

Sokan közületek – akik most emberi testben laknak – szintén a jövőből származó látogatók, így sok a közös bennünk. Sokan itt csak látogatók vagytok, akiket ősi civilizációk küldtek, hogy a fizikai test tapasztalatához jussanak egy olyan bolygón, mint a tiétek.

Nagyon egyedi lények vagytok, egyedi helyen, és sok lélek szeretne csatlakozni ehhez a tapasztalathoz, amin ti átmentek. Annyian csatlakoztak az emberi fajhoz, hogy amikor a szemellenzők leesnek, rá fogsz jönni, hogy akár a te eredeted vagy a szomszédodé is lehet egy cseppet egzotikusabb, mint gondolnád. Mindenki meg fogja mutatni az igazi „színét”, és nem csak az emberi testben járkálókra gondolunk most, hanem azokra a jelenleg láthatatlanokra is, akik minden irányból körbevesznek. Néhányan az égbolton járőröző anyahajókon vannak. Így nevezzük őket (anyahajó), de épp olyan élő lények, mint ti, és csodálattal nézünk rájuk. Nem lehet látni őket, amíg láthatatlanok akarnak maradni, de ahogy elhangzik a jel, meg fogják mutatni magukat a teljes dicsőségükben. Ó, és minő látvány lesz ez kedveseim.

Bátor lelkek vagytok, akik egykor elvállalták ezt a jelentős kihívást. Azt, hogy elhagytátok az otthonaitokat és szolgálatra jelentkeztetek a Föld bolygóra. Minden ilyen lény hordozza az otthona lenyomatát, ez a lenyomat majdnem teljesen el lett törölve, amikor a „trükközők” (sötét uralkodók) jöttek, csupán egy icike-picike maradéka maradt valahol a szívetek legmélyén. Ez a kis hang most erőre kap, és egyre többen érzitek, hogy egyre jobban össze vagytok kapcsolódva azzal, ahonnan valaha jöttetek. Éjjel már sokan meglátogattátok ezeket az anyahajókat is, de a legtöbben erre nem emlékeznek, csupán a vágyódás és szomorúság marad meg bennetek, amikor felkeltek. Ezt könnyű megérteni, mert nehéz újra elszakadni a szeretteidtől, de légy nyugodt, eljön a nap, amikor már annyi ideig maradhatsz, ameddig akarsz.

Ahogy a fátyol fellebben, többet már nem tudnak visszatartani, így a visszakapcsolódás (újra összekapcsolódás) tartós lesz. A honvágy terhét nem kell majd többet átélned, hiszen amikor újra kapcsolódsz a mindent átható hálóra, nem csak időben tudsz majd oda-vissza utazni, hanem térben is, bárhová a multiverzumban. Újra átölelheted a családodat, akár az Andromédán, vagy a Szíriuszon, illetve bármelyik más bolygón.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése