36. rész - a választás fontossága

Ma arról szólunk, hogyan fogjátok érzékelni ezeket a változásokat. Az emberi elme nagyon képlékeny, és nagyon könnyű korlátozni a megismeréseteket. Mondhatjuk úgy is, egyfajta pajzs (burok) van a fejetekben, ami meggátol benneteket abban, hogy a körülöttetek lévő teljes teremtést megismerhessétek. Sok szempontból vakok vagytok a világra, de ahogy már említettük, ezek a szemellenzők le fognak hullani, és végre meg fogjátok látni azt a csodát, aminek részei vagytok.

Nehogy azt hidd, hogy mindenki látásmódját meg fogja ez változtatni, mert sokan úgy döntenek, hogy csukva tartják a szemüket a realitásra, és így nem fogják megtapasztalni, amit ti. A bolygó lakosai két részre fognak oszlani: azokra, akik elfogadják/átölelik az új környezetet, és azokra, akik kitartóan visszautasítják azt, hogy változtassanak az életszemléletükön. Jusson eszedbe, hogy a valódi látással együtt jár az is, hogy visszaemlékezel, valamint az is, hogy rájössz, hogy eddig egy illúzióban éltél. Ezt nem mindenki képes elviselni.

Ők inkább a tagadást választják. Ez az ő választásuk, és semmit nem tehetsz, hogy megváltoztasd a hozzáállásukat. Tehát mindenki saját döntése, hogy szeretne-e csatlakozni a valódi világhoz, vagy inkább a régi, széthullóban marad. Akik az utóbbit választják, nehéz idők elé néznek, mert továbbra is az élet sötétebb oldalát fogják tapasztalni, és az életük félelemmel lesz teli (terhelve). Akik viszont azt választják, hogy belépnek a fénybe, végre békét találnak a szívükben, és boldogságot (örömöt) maguk körül.

Ez úgy hangzik, mint egy tündérmese a gyerekkori meséskönyveitekből, de egyszerűen ez fog történni. Tehát vagy kinyitod a szemed az új nap hajnalára, vagy azt választod, hogy tartós (állandó) sötétségben maradsz, ahol a félelem lakozik. Most jött el a választás lehetősége, az idő lassan kifut, és nem lesz második esély. Az idő nem vár senkire, és nem tudunk azokra várni, akik határozatlanok, és nem tudják eldönteni. A nem választási s egy választás (!!!), hiszen akkor ott maradsz, ahol most is vagy. Ebben a folyamatban mindannyian főszerepet játszotok, és mindenki saját döntése, hogyan reagál az elkövetkezendő periódusra.

A felemelkedés során nem tudsz passzív maradni, ez egy olyan folyamat, ahol te és csak is te döntöd el a végeredményt. Vagy a félelemben maradsz, vagy elengeded azt, ami már korszakokon át fogva tartott. Jusson eszedbe az is, hogy már annak az elengedése is, ami már ennyi ideje fogva tartott, az is létrehozza a félelem érzését. Ezért tisztán kell tartanod az elmédet, mert már annyira be lettél idomítva arra, hogy legjobban a változástól félj, hogy már pusztán az elengedés folyamata nagy félelmet kelt sokatokban.

Eddig senki nem ment át ilyen változáson, amiben ti vagytok jelenleg, és oly sokatokat megijesztett már ez a változás, hogy visszabújtak abba a sötét sarokba, ahonnan elkezdtek előbújni. Ne felejtsd, ti vagytok a bátrak legbátrabbjai, és az átváltozás (metamorfózis) utolsó lépései ezek, mely egy új emberi lénnyé változtat benneteket, annyira nagy változást igényel, hogy sokatokat megállított a változásban, és futólépésben zavart az ellenkező irányba.

Nem azért mondjuk most ezt, hogy félelmet keltsünk, csupán azért, hogy biztosítsunk benneteket abban, hogy ez a reakció természetes. Ha annak látjátok ami – vagyis a régi ego és programozás utolsó (csökevényes) maradványa, mely próbál visszatartani –, akkor könnyebb lehet keresztül törni ezen a látszólag áthatolhatatlan (utolsó) félelemfalon. Ha egyszer át tudod törni, többet semmilyen félelem nem érhet hozzád, és képes leszel megtartani annak a tudását, hogy már nem vagy abban a sötétségben, amely lehúzott ezen a bolygón az eddigi létezésed során. Tisztelgünk előttetek, és biztonságos utat kívánunk nektek, az utazásotok legfontosabb részéhez, az örök fény felé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése